Evezős Eb - Aranyérmes a Simon, Juhász duó

InfoRádió / MTI
2016. május 8. 11:19
A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes aranyérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a németországi Brandenburgban zajló evezős Európa-bajnokságon.

A tavaly Universiade-győztes duó - a magyar szövetség (MESZ) Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint - a 2000 méteres táv első felében stabilan a negyedik helyen haladt, majd folyamatosan felzárkózott az élen haladókra, az utolsó 500 méteren pedig elképesztő hajrával maga mögött hagyta a teljes mezőnyt.

"Hihetetlen, hogy győztünk. Őszintén szólva, nem is tudom pontosan, mi történt a vízen, elképesztő" - nyilatkozott a nemzetközi szövetség honlapjának Simon Béla.

A 27 éves Simon és a 26 esztendős Juhász - mindketten a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői és Molnár Dezső tanítványai - az utóbbi évek legnagyobb magyar evezőssikerét érték el. Ahogy a MESZ a közösségi oldalán fogalmaz: "Gyönyörű versenyzés volt, egész Európát meglepve csodálatos győzelmet arattak." A normálsúlyú kormányos nélküli kettes szám az olimpia műsorán is szerepel.

Az Eb-n még egy magyar egység indult, a könnyűsúlyú egypárevezősösök között érdekelt Matyasovszki Dániel vasárnap a B döntőben szállt vízre, s ott a harmadik lett, így összesítésben a kilencedik helyen zárt.

Eredmény:

férfiak:

normálsúlyú kormányos nélküli kettes, Európa-bajnok:

----------------------------------------------------

Simon Béla, Juhász Adrián (Magyarország) 7:05.700 perc

2. Stewart Innes, Alan Sinclair (Nagy-Britannia) 7:06.280

3. Mitchel Steenman, Roel Braas (Hollandia) 7:06.780