Férfi kézilabda Bajnokok Ligája - A Kiellel játszik a Veszprém

InfoRádió / MTI
2016. május 3. 21:45
A háromszoros győztes német THW Kiel lesz az ellenfele az MVM Veszprémnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.

A másik ágon a lengyel Kielce a francia PSG-vel csap majd össze - derült ki a sorozat Final Fourjának keddi kölni sorsolásán.

"Sok sérültjük volt ebben a szezonban, ám közülük többen felépültek - kezdte a Kiel bemutatását Xavi Sabaté vezetőedző a veszprémiek honlapján. - Kölnben minden csapat komoly játékerőt képvisel, az elmúlt két évben megtapasztalhattuk milyen nehéz a Final Fourban játszani. Szerintem nincs favoritja a négyes döntőnek, mivel az összes csapat nagyon erős, így mindegyik mérkőzés kimondottan kemény lesz, és bármi megtörténhet ezek során" - folytatta a spanyol tréner, aki szerint a Kiel erejét már az jelzi, hogy ez lesz a hatodik Final Fourja.

Sulic Renato, a veszprémiek beállósa - aki pénteken tette le a magyar állampolgársági esküt - elmondta, már a sorsolás előtt is érezte, hogy a Kielt kapják.

"Biztos, hogy kemény meccs lesz, de a másik két csapattal szemben is az lenne. A Final Fourban nem igazán számít már, hogy ki ellen játszol, hiszen minden résztvevő szinte ugyanolyan erős. A lényeg, hogy még két meccset megnyerj a Bajnokok Ligájában."

A Kiel és a Veszprém a BL mostani kiírásában már a csoportküzdelmek során is találkozott egymással. Október 17-én a Veszprém Arénában 29-27-re győzött a magyar bajnokcsapat, míg december 6-án Kielben egy góllal, 25-24-re a németek nyertek. A Kiel búcsúztatta a nyolcaddöntőben a Szegedet 65-62-es összesítéssel, majd a nyolc között a címvédő Barcelonát ejtette ki.

Tavaly szintén a legjobb négy között csapott össze a két együttes, a Veszprém 31-27-es győzelme akkor azt jelentette: a magyar csapat története első döntőjét játszhatta azóta, hogy Final Fourt rendeznek a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az elődöntőkre május 28-án szombaton, míg a helyosztókra másnap kerül sor Kölnben.

A Final Four programja:

----------------------

május 28., szombat:

elődöntők:

KS Vive Tauron Kielce (lengyel) - Paris Saint-Germain (francia) 15.15

THW Kiel (német)-MVM Veszprém 18.00

május 29., vasárnap:

bronzmérkőzés 15.15

döntő 18.00