Összeállt a Londonba utazó magyar úszócsapat

InfoRádió / MTI
2016. április 27. 12:21
Harmincegy versenyző vesz részt a londoni Európa-bajnokságon – közölte a Magyar Úszó Szövetség, miután az elnökség szerdai ülésén jóváhagyta a Hargitay András szövetségi kapitány által előterjesztett névsort.

Húsz férfi és tizenegy női úszó utazhat Londonba, a május 16-22. között esedékes Európa-bajnokságra. Bár a riói felkészülésére koncentráló Gyurta Dániel nem tér vissza régi sikerei helyszínére – az eseményt ugyanabban az olimpiai úszóközpontban rendezik, ahol a 2012-es játékokat, amelyen aranyérmes lett –, őt leszámítva minden magyar klasszis ott lesz a rajtköveken.

Hosszú Katinka hat számban indul – az előzetesen megjelent hírekkel ellentétben 400 vegyesen is úszik –, e tekintetben ő a rekorder a csapatban, öten pedig négy rajtot vállalnak. A férfiaknál Cseh László és Telegdy Ádám nevezett négy számban.

„Az olimpia jegyében állítottuk össze a csapatot, az edzőbizottsággal teljes egyetértésben, azzal a céllal, hogy a remélhető nagyszerű szereplés mellett még plusz kvótákat tudjunk szerezni Rióra" – indokolta a csapat összetételét Hargitay András.

"Arra is látunk lehetőséget, hogy a váltókban még kvalifikáljunk, vagy még javítsuk a Győrben elért időket, így örömmel fogadtam, hogy Hosszú Katinka vállalja a 4x200-as váltóban az indulást” - tette hozzá a szövetségi kapitány.

Azt is jelezte, szerda reggel kellett kivenni a csapatból az ifjú Molnár Flórát, aki betegséggel bajlódott, ezért edzője üzent, hogy nem tud megfelelően felkészülni az Eb-re.

A londoni Eb-re utazó magyar úszócsapat tagjainak névsora:

Férfiak

Balog Gábor (50m hát, 100m hát, 200m hát)

Bernek Péter (200m gyors, 400m gyors)

Biczó Bence (100m pillangó, 200m pillangó)

Bohus Richárd (50m gyors, 100m gyors, 50m hát)

Cseh László (50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó, 200m vegyes)

Financsek Gábor (50m mell, 100m mell)

Földházi Dávid (100m hát, 200m hát)

Grátz Benjámin (200m pillangó, 200m vegyes, 400m vegyes)

Gyurta Gergely (800m gyors, 1500m gyors, 400m vegyes)

Holoda Péter (50m gyors, 100m gyors)

Horváth Dávid (50m mell, 100m mell, 200m mell)

Kenderesi Tamás (50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó)

Kis Gergő (200m gyors, 400m gyors, 800m gyors)

Kozma Dominik (100m gyors, 200m gyors)

Pulai Bence (50m pillangó, 100m pillangó)

Rasovszky Kristóf (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors)

Takács Krisztián (50m gyors, 100m gyors)

Telegdy Ádám (200m gyors, 100m hát, 200m hát, 50m pillangó)

Verrasztó Dávid (400m vegyes)

Zámbó Balázs (50m hát, 100m hát, 200m hát)

Nők

Burján Kata (100m hát, 200m hát)

György Réka (50m hát, 100m hát, 200m hát, 200m vegyes)

Hosszú Katinka (100m gyors, 100m hát, 200m hát, 100m pillangó, 200m vegyes, 400m vegyes)

Jakabos Zsuzsanna (200m pillangó, 200m vegyes, 400m vegyes)

Juhász Adél (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors)

Kapás Boglárka (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors)

Késely Ajna (100m gyors, 200m gyors, 400m gyors, 800m gyors)

Risztov Éva (400m gyors, 800m gyors, 1500m gyors)

Sebestyén Dalma (50m mell, 100m mell, 200m mell, 200m pillangó)

Szilágyi Liliána (100m pillangó, 200m pillangó)

Verrasztó Evelyn (100m gyors, 200m gyors, 100m pillangó, 200m vegyes)