Borkai: Ütőképes csapat utazik Rióba

InfoRádió
2016. április 27. 12:25
Jó áll a magyar csapat, amely 13 sportágban 122 kvótát szerzett eddig - mondta a Magyar Olimpiai Bizottság "100 nappal Rio előtt" című sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt, a szervezet elnöke.

Emlékeztett arra, hogy az előző év végén sokan azt mondták: rosszul áll a küldöttség, kezdték temetni, de beigazolódott, hogy korai volt ez, és az elmúlt hónapokban a magyar sportolók jól szerepeltek.

Borkai Zsolt megjegyezte, hogy 10 sportágban van még remény a kvótaszerzésre, és 140 feletti sportolói létszámban bízik az augusztusi olimpiára.

Hozzátette, hogy az állami sportvezetéssel igyekeztek a feltételeket biztosítani, senki nem reklamált a versenyzők közül.

Arról is beszélt, hogy a következő 100 nap kiemelten fontos minden sportolónak.

Borkai Zsolt szerint a MOB-ban dolgozó kollégái rengeteg munkát elvégeztek, de még sok teendőjük maradt hátra.

Kitért arra is, hogy a bizottság zéró toleranciát hirdetett a dopping ellen, erre az évre pedig komolyan emelték az ellenőrzések számát. Fontos, hogy a tiltott szereket használókat kiszűrjék a rendszerből.

Felhívta a figyelmet, hogy figyelik a sportolók minden lépését, ez nem fenyegetés, de a MOB nem hagyhatja, hogy bárki lejárassa az olimpiai mozgalmat. Borkai Zsolt szerint ütőképes csapat utazhat Rióba, tippelni azonban nem akar, bízik benne, hogy sportszerű versenyzéssel jó eredményeket ér el a küldöttség.

Brazília Budapesten akkreditált nagykövete szerint 5 milliárdan követik majd a riói olimpiát világszerte, a helyszínen pedig 500 ezer néző lehet. Fontos teendőnek nevezte a szervezők szempontjából a biztonsági és az egészségügyi kérdések megnyugtató rendezését.

A sajtóeseményen Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke bemutatta a riói olimpia alkalmából készült emlékérmeket.