Cseh László újabb két aranyat nyert

InfoRádió / MTI
2016. április 16. 21:48
Az országos úszóbajnokság negyedik, befejező napján újabb két egyéni aranyérmet nyert Cseh László.

Az ob-n szombaton Cseh előbb 200 méter vegyesen, majd 50 méter pillangón győzött, így összesen négy egyéni aranyat szerzett Győrben. Továbbá egy elképesztő rekordhoz is közel került: a századik magyar bajnoki címhez, kizárólag ötvenes medencében.

"Nem tartom számon magamtól, a wikipédián délelőtt összeszámoltuk, szerintem kilencvenkilencnél állok. De lehet, hogy száz, vagy százegy, meg kellene nézni otthon az érmeket, esetleg a jegyzőkönyveket - nyilatkozta Cseh. - Az biztos, hogy mára szépen elfáradtam, de sikerült azt a teljesítményt hozni, amit az ob előtt elterveztünk, és ez kifejezetten jó érzés."

Szintén négy egyéni elsőséggel zárt Kapás Boglárka, aki a 200-400-800-1500-as gyorsúszó szériából az utolsó nap a legrövidebb távon diadalmaskodott könnyedén. Így a Gyurta fivérekkel párban tett azért, hogy új klubja, az UTE kerüljön az éremtábla élére.

Az ifjabbik Gyurta, Gergely 800-on is győzött, a világ idei negyedik legjobb idejével, míg bátyja, a londoni olimpiai bajnok Dániel fő számában, 200 méter mellen nyert magabiztosan.

"Három egyforma ötvenet akartam úszni, aztán egy gyorsabb utolsót - ez nagyjából sikerült is, bár a harmadik vége felé a tempók már nem úgy mentek, ahogy szerettem volna. Viszont ez is mutatja, bőven van mit gyakorolni - értékelt Gyurta Dániel. - Ahogy a száz után is mondtam, különösebben nem zavar, hol tartanak a vetélytársak, a nagy nemzeteknél rendkívül éles az olimpiai kvalifikáció."

Hozzátette, hogy egyrészt nagyon szeretné, ha őt is szorongatnák itthon a fiatalok.

"A mai úszás is másképp nézett volna ki, ha itt van néhány vetélytárs - mondta -, másrészt a jelenlegi helyzetben ráérünk szép nyugodtan építkezni. Tavaly 2:08-at mentem májusban, aztán ugyanennyit mentem Kazanyban is - tanultam abból, én most mindent Rióra építek fel. Nem év közben kell jól úszni, hanem az olimpiai döntőben."

A nők 200 méter vegyesét Jakabos Zsuzsanna nyerte simán, így mindhárom egyéni számában diadalmaskodott (plusz két aranyat szerzett váltóban is):

"Négy hét magaslati edzőtábor után, a bajnokság negyedik napján alapvetően jó volt ez az idő. Mivel nem szorongattak, most ennyi sikerült. Picit boldogabb lennék, ha 2:12-t úsztam volna, ám összességében elégedett vagyok" - összegzett Jakabos.

Fura véget ért a 100 méteres pillangóúszás döntője: Szilágyi Liliánát az első helyről zárták ki, mivel a rajtnál kiugrott.

"Engem az idő érdekel, az pedig jó volt, pláne úgy, hogy egyáltalán nem készültünk, azaz fáradtan úsztam, ez talán látszott is - mondta. - A kizárás annyira nem izgat, egyébként is megnyertem volna, bár nem éreztem, hogy bemozdultam volna a rajtnál. Azért persze van hiányérzetem, de hát egyelőre így állunk: kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok vagyok, magyar bajnoki címet viszont még nem tudtam szerezni százon és kétszázon..."

Ami a többi számot illeti, hárman is közel voltak az olimpiai A szinthez, a legközelebb György Réka, akinek kilenc század hiányzott 200 méter háton.

"Nem vagyok egyáltalán szomorú. Bár szerettem volna már most megúszni a szintet. Úgy vagyok vele, hogy Londonban, az Európa-bajnokságon úgyis sikerülni fog. Most örülök a jó időnek, mert mégiscsak ez az egyéni legjobb eredményem" - mondta.

A férfiaknál az 50 után a 100 méter gyorsot is megnyerő Holoda Péternek ezúttal 23 század hiányzott Rióhoz (11 századra volt a másikban), míg Sós Dániel 87 százados közelségbe került 200 méter vegyesen az ötkarikás részvételi szinthez.

Az ob-t záró vegyesváltókban a Kőbánya SC férfi kvartettje bizonyította, hogy a Kőér utcában továbbra is minőségi munka folyik, míg a nőknél némi meglepetésre a TFSE győzött, igen izgalmas versenyben előzve meg a győrieket.

Hargitay András szövetségi kapitány elégedett volt a bajnokságon látottakkal:

"Edzők és versenyzők egyformán a megmondhatói: a szövetség által folytatott menedzselés meghozza az eredményét, hiszen az elmúlt hónapok külföldi edzőtáboraiban elvégzett munka nagyon szépen megmutatkozott ezen a bajnokságon - értékelt a szakvezető. - Újabb riói kvótákat szereztünk, ma a váltókkal együtt harmincháromnál tartunk, átfedések nélkül már most harminc fővel számolhatunk, és a csapat még simán bővülhet."

"Azt hiszem, az egyéni teljesítmények is jól mutatták, a felkészülés remekül halad a londoni Európa-bajnokságra és az olimpiára is - hangoztatta Hargitay András. - Tényleg fontos lenne, ha végre megint csak az úszásra koncentrálhatna mindenki a sportágban. Megéri, nagyon megéri."

A szombati bajnokok:

férfiak:

100 m gyors: Holoda Péter (Hajdúszoboszló) 49.22 mp

800 m gyors: Gyurta Gergely (UTE) 7:51.77 p

100 m hát: Balog Gábor (Győr) 54.97 mp

200 m mell: Gyurta Dániel (UTE) 2:10.84 p

50 m pillangó: Cseh László (Eger) 23.83 mp

200 m vegyes: Cseh László (Eger) 2:00.20 p

4x100 m vegyesváltó: Kőbánya SC (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Pulai Bence, Reményi Ármin) 3:41.52 p

nők:

50 m gyors: Joó Sára (FTC) 26.26 mp

200 m gyors: Kapás Boglárka (UTE) 1:58.45 p

200 m hát: György Réka (TFSE) 2:10.69 p

100 m mell: Sztankovics Anna (UTE) 1:08.96 p

100 m pillangó: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC) 59.80 mp

200 m vegyes: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 2:13.14 p

4x100 m vegyesváltó: TFSE (Szabó Feltóthy Eszter, Labán Eszter, Galamb Szimonetta, György Réka) 4:14.38 p

Az éremtáblázat élcsoportja:

arany ezüst bronz

UTE 11 3 2

Győr 10 3 2

Eger 4 3 2

BVSC 3 4 6

TFSE 3 1 4