Benedekék életét majdnem megnehezítették egy életre

InfoRádió
2016. április 8. 20:33
Remekül kezdett a magyar válogatott Németország ellen, de aztán az utolsó negyedben rettenetesen izgalmassá vált a mérkőzés a trieszti olimpiai kvalifikációs torna negyeddöntőjében. Ennek ellenére sikerült kihúzni, megmaradt egy gól előny a végére, így a csapat repülhet Rióba a nyár közepén.

Benedek Tibor a németek elleni siker után így nyilatkozott a waterpolo.hu-nak:

„Nagy boldogságot érzek, nem tudtam elképzelni, hogy a magyar válogatott nélkül rendezzék az olimpiát. 8-4-nél nyilván megnyugodtam én is és a fiúk is, bár tudtuk, hogy Kanada ellen eljátszottuk, hogy kétgólos előnyről döntetlen lett. Lelki tényezők döntenek ilyenkor. Tudja a csapat, hogy kell még egy gólt lőni, aztán ez nem sikerül, és aztán az ellenfél belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba, lövi a gólokat. Ráadásul kaptak egy emberelőnyt is a végén, minden adott volt ahhoz, hogy megnehezítsék az életünket – akár egy életre. Most örülök annak, hogy kvalifikáltuk magunkat az olimpiára, aztán ki kell deríteni, hogy mit ér az elődöntő és a döntő – a kalapok szempontjából számít-e valamit a sorsoláskor. Ez a pillanat az ünneplésé, holnaptól pedig figyelünk újra arra, ami a dolgunk.”

Eredmény – Férfi olimpiai selejtező, Trieszt, negyeddöntő:

Magyarország–Németország 8–7 (1–0, 4–2, 2–1, 1–4)

Vezette: Peila (amerikai), Alexandrescu (román)

MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Vámos, Erdélyi 2, Szivós 1, Varga Dániel, Varga Dénes 3, Hárai. Csere: Zalánki, Manhercz K. 2, Hosnyánszky, Decker Á., Bedő. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

NÉMETORSZÁG: Kong – Bukowski 2, Schlanstedt, Real 1, Preuss, Jungling, Nossek 2, Schuler, Stamm, Csuk 1, Restovic 1, Eidner. Szövetségi kapitány: Patrick Weissinger

Kanada-Spanyolország 7-8 (1-2, 2-2, 0-3, 4-1)

Gólszerzők: Graham 3, Boyd 2, Kubada, Conway, illetve Molina 3, Echenique 2, Alarcon, Espanol, Mallarach