Kiss László "levette a terhet a vállakról"

InfoRádió
2016. április 7. 20:02
A Magyar Úszó Szövetség elnöke Triesztben tartózkodik, és nem kíván Kiss László csütörtöki lemondásáról véleményt mondani mindaddig, amíg nem beszélt vele, az ügy súlya pedig túlmutat egy telefonos egyeztetésen.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke Triesztben tartózkodik a férfi vízilabdázók olimpiai selejtező-tornáján, ahol a több héttel korábban egyeztetett programnak megfelelően a FINA és a LEN vezetőivel több fontos, a két szövetséget érintő ügyben, valamint a jövő évi világbajnoksággal kapcsolatos kérdésekben születnek döntések.

Az elnök nem kíván Kiss László csütörtöki lemondásáról véleményt mondani mindaddig, amíg nem beszélt vele, az ügy súlya pedig túlmutat egy telefonos egyeztetésen - olvasható a Magyar Úszó Szövetség közleményében.

A Magyar Úszó Szövetség vezetősége és edzőbizottsága szerdai ülésein egyhangúan kiállt Kiss László mellett, még ha valamennyien megdöbbenéssel olvasták is az egykor történtek nyilvánosságra került részleteit. Bár a szavazás előtt érvek nem hangoztak el, mindkét testület állásfoglalásában meghatározó volt, hogy Kiss László csodálatos eredményekkel gazdagította a magyar sportot, örömet szerezve az egész országnak. Az úszósport vezetői és az edzőkollégák úgy ítélték meg, ki kell állniuk amellett az ember mellett, aki fél évszázadon keresztül a sportágat szolgálta.

Kiss László többségükkel megosztotta, hogy egykor egy koncepciós percben született meg ellene az ítélet, és ártatlanságát bizonyítani is fogja. A szövetség szeretne hitelt adni neki, ugyanakkor a kapitány a kialakult helyzetben levette a terhet a vállakról azzal, hogy csütörtökön lemondott: mindenekelőtt azért, hogy ezzel is segítse a sportág érdekeit, megteremtse a szükséges nyugalmat, hogy újfent a versenyzőkre, a feladatokra irányuljon a figyelem négy hónappal az olimpia, illetve alig több mint egy esztendővel a 2017. évi budapesti világbajnokság előtt - és hogy újfent jogos elismerésben részesüljenek mindazok, akik sokat tettek és tesznek a magyar úszósportért.