A románok ellen javított a Benedek-csapat

InfoRádió / MTI
2016. április 5. 15:10
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-8-ra legyőzte a román csapatot a trieszti olimpiai selejtező keddi harmadik fordulójában, ezzel megszerezte második sikerét a tornán.

Benedek Tibor együttese - amely vasárnap a nyitófordulóban a franciák sima legyőzésével kezdett, majd hétfőn meglepetésre csak döntetlent játszott a kanadaiakkal - a nagyszünetig nem tudta leszakítani riválisát, ezt követően azonban érvényre jutott a két csapat közti tudáskülönbség.

"Kellenek az olyan jó egyéni teljesítmények, mint ma, ráadásul a védekezésben is javultunk - mondta a találkozót követően az M4 Sportnak Benedek Tibor. Hozzátette, nem lepődött meg azon, hogy a kanadaiakkal és most a románokkal is szorosabb mérkőzést vívott a gárda. - Mindenki ott akar lenni az olimpián. Itt álmok valósulnak meg, és mennek tönkre. Mindenki százhúsz százalékot teljesít, nekünk is annyit kell, itt nem elég a kilencven."

A szakember kiemelte, hogy a magyar válogatott eddig mindhárom mérkőzésén magabiztosan vezetett, de a riválisok feljöttek, ugyanakkor a hétfői összecsapással ellentétben ezúttal sikerült megújulni, s végül magabiztos győzelmet aratni a románok felett.

A trieszti tornán a januári Európa-bajnokságon bronzérmes magyarok Franciaország, Kanada, Románia, Oroszország és Szlovákia legjobbjaival vannak azonos csoportban. A két hatosból négy-négy csapat kerül a negyeddöntőbe, s az ottani párharcok győztesei vívják ki a jogot a riói indulásra.

Eredmények

A csoport, 3. forduló:

Magyarország-Románia 12-8 (4-2, 2-3, 4-1, 2-2)

----------------------------------------------

a magyar csapat gólszerzői: Szivós 4, Varga Dé. 2, Hárai, Erdélyi, Hosnyánszky, Vámos, Zalánki, Manhercz 1-1