eur:
394.31
usd:
370.05
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A kupában vigasztalódnának a Jegesmedvék

A MOL Liga-győztes DVTK Jegesmedvék csapata reménykedik a címvédésben a jégkorong Magyar Kupában, míg a Fehérvár AV19 szeretné visszafoglalni a trónt - hangzott el a szombati-vasárnapi négyes döntőt felvezető sajtótájékoztatón.

A Tüskecsarnokban az elődöntőben előbb a miskolciak találkoznak a Debrecennel, majd a fehérváriaknak az osztrák bajnokság (EBEL) rájátszásáról lemaradt együttese mérkőzik a házigazda MAC Budapesttel. A MOL Liga elődöntős párharcaiban is ez volt a leosztás, akkor a diósgyőriek 4-0-val búcsúztatták a hajdúságiakat, míg a fővárosiak 4-3-mal mentek tovább a fehérváriak ellen. Igaz, a Volánban akkor nem a teljes EBEL-keret szerepelt, hanem csak néhány játékos közülük.

Kovács Csaba, a magyar szövetség elnöke elmondta: bíznak benne, hogy a Magyar Kupa megfelelő felkészülést biztosít a májusi, A-csoportos világbajnokságon jégre lépő hokisoknak.

"Jó folytatása lesz a kupa a bajnoki sorozatnak, és a színvonal még emelkedik is, hiszen EBEL-es csapat is érdekel a négyes döntőben" - mondta Kovács.

Jukka Kontsas, a DVTK Jegesmedvék finn edzője kitért rá, hogy győzni jönnek a Tüskecsarnokba. Hozzátette, ugyanakkor nehéz lesz a címvédés azért is, mert a bajnoki finálét követően nem játszottak meccset, és "kicsit" ünnepeltek is.

Majoross Gergely, a MOL Liga ezüstérmes MAC vezetőedzője jelezte: visszaálltak a "munka útjára", s bár egyik gólerős légiósuk, a szlovák Klempa változatlanul sérült, nagyon komolyan veszik az MK-t.

Hannu Jarvenpää, a Volán finn vezetőedzője elmondta: Banham és Kóger sérült, ők nem játszanak a hétvégén, és mivel az EBEL-ben nem érték el a rájátszást, új célt kellett keresniük, így szeretnék megnyerni a Magyar Kupát.

Hegedűs Koppány, a debreceniek csapatvezetője szerint előny lehet számukra, hogy az MK-selejtezőben még szerdán is pályára léptek, és nem volt leállásuk, s szeretnék meglepni az elődöntőben a DVTK-t.

A torna minden mérkőzésére a belépő 1500 forint.

A négyes döntő jótékonysági akciót is segít: az Adományozz fekhelyet mozgalom számára gyűjtenek a csarnokban, a bedobott pénzt megduplázza a Jégvilág nevű cég.

Az EuroAszfalt-CCM Magyar Kupa négyes döntő programja (Tüskecsarnok):

szombat:
elődöntők:
DVTK Jegesmedvék-Debrecen 14.00 (M4 Sport)
Fehérvár AV19-MAC Budapest 17.30
vasárnap:
a 3. helyért: 16.45
döntő: 20.15 (M4 Sport)

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×