Szász Emese az olimpiáért vív Budapesten

InfoRádió / MTI
2016. március 16. 12:52
Az olimpiai részvételi jogért vív Szász Emese a péntektől vasárnapig tartó budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix-n.

Ehhez - amint azt Szetey András a válogatott menedzsere a szerdai sajtótájékoztatón elmondta - maga mögött kell tartania a ranglistán a svéd Emma Samuelssont és a német Britta Heidemannt.

A GP-n, amelyen a női mellett férfi versenyt is rendeznek, 62 ország 508 párbajtőrözője lép pástra, s mindkét mezőnyben itt lesz a világranglista első 16 helyezettje, míg az első harminc közül a férfiaknál egy, a nőknél két hiányzó lesz.

A férfiak olimpiai kvalifikációja magyar szempontból lezárult azzal, hogy a csapat kivívta a részvételi jogot, ezáltal egyéniben is pástra léphet a maximálisan engedélyezett három versenyző. Számukra a fő kérdés, hogy ki lesz a hazai ranglistán az első, mert az ő riói indulása automatikus.

A GP-n pénteken a férfiak, szombaton a nők selejtezőjét rendezik a MOM Sportban, vasárnap pedig a 64-es tábla küzdelmeire kerül sor ugyanott. A négyes döntők 19 órakor kezdődnek.