eur:
395.93
usd:
366.9
bux:
65646.69
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Benzema egy lépessel közelebb az Eb-részvételhez

Egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy részt vehessen a hazájában rendezendő Európa-bajnokságon Karim Benzema, a Real Madrid francia válogatott labdarúgója, miután pénteken a szexvideós zsarolási ügyben feloldották az ellene korábban elrendelt bírósági felügyeletet.

A döntés egyben azt is jelenti, hogy a 28 éves játékos újra találkozhat és beszélhet az ügy sértettjével, válogatottbeli társával, az Olympique Lyonban játszó Mathieu Valbuenával - ezt eddig megtiltották neki.

A futballista ügyvédjei ugyanakkor elmondták: védencük változatlanul vádlott maradt, de ők lázasan dolgoznak azon, hogy bizonyítsák ártatlanságát.

Benzema ellen november óta folyik eljárás, azzal vádolják, hogy bűntárs volt Valbuena zsarolásában, és közvetített a felek között. Utóbbi játékos már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló szexvideó, s ha nem fizet 150 ezer eurót, nyilvánosságra hozza azt. Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes Benzemát bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat.

A Francia Labdarúgó Szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely idén nyáron házigazdaként szerepel az Eb-n.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×