eur:
395.31
usd:
372.04
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Molnár Tamást beválasztották a FINA sportolói bizottságába

Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót beválasztották a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) sportolói bizottságába.

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának beszámolója szerint a FINA Büró Budapesten zajló ülésén döntöttek arról, hogy a 40 éves sportvezető - aki tagja az MVLSZ elnökségének, illetve a játékvezetői bizottság vezetője - bekerült a bizottságba.

A korábbi kiváló center beválasztásában szerepet játszott, hogy 2014 novemberében részt vett a "Sportolók a FINA-sportágakról" elnevezésű katari tanácskozáson, s osztotta meg nézeteit a vizes sportágak, ezen belül a vízilabda jövőjéről. Ezen az eseményen hangsúlyozta, hogy a játék megreformálása már kevés, show-ra, látványosságra van szükség, ugyanis a sport már a szórakoztatóipar része.

Hozzátette, a vízilabdának óriási segítséget nyújt a korábban lenézett női szakág, amelynek jelenlegi fejlődése sokkal látványosabb, ráadásul ellentétben az európaiak által uralt férfimezőnnyel, itt négy kontinensről kerülnek ki a világversenyek érmesei időről időre.

Molnár Tamás szerint még jobban kell támogatni a női pólót, mert nagyon sokat lendíthet a vízilabdán, ha a hölgyvízilabdának köszönhetően amerikai, kanadai, ausztrál és kínai cégek állnak a sportág mellé.

"Ez a döntés azt mutatja, nemcsak kötelezően mondták azt a jelenlevők Dohában, hogy jól látom a sportág helyzetét. Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója is támogatásáról biztosított, én pedig igyekszem majd ezen a területen is jól végezni a feladatomat" - fogalmazott Molnár Tamás.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×