eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Műkorcsolya Eb - Minden számban lesz magyar

Hat év szünet után először minden versenyszámban lesz magyar induló a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, amelynek szerdától vasárnapig Pozsony ad otthont.

Szlovákia legrégebbi jégkorongcsarnokában, a 10 ezer férőhelyes Ondrej Nepela Arénában a férfiak között Maszljanko Alexander, a nőknél Tóth Ivett, a párosoknál az Anna Marie Pearce, Magyar Márk duó, jégtáncban pedig a Moscheni Carolina, Major Balázs kettős képviseli a magyar színeket. Legutóbb 2010-ben, a tallinni kontinensviadalon szerepelt ennyi magyar versenyző.

Engi Klára, a hazai szövetség pontozásos ágazati igazgatója az MTI-nek kiemelte, hogy két évvel ezelőtt és tavaly is csak két számban indult magyar korcsolyázó az Eb-n.

"Bizakodásra ad okot, hogy ezúttal minden számban lesz versenyzőnk, de a konkrét célokat csak azután fogalmazzuk meg, hogy az edzéseken megismertük és láttuk az ellenfeleinket" - mondta a szakember.

Az Eb-n egyéniben 35 férfi és 36 nő indul, kűrt a rövidprogram első 24 helyezettje futhat - a nemzetközi szövetség honlapja szerint. A jégtáncosoknál 28 induló közül a legjobb 20 mutathatja be a kűrt, míg a 16 páros közül mindegyik jégre léphet a szabadprogramban is.

Az Eb szerdán délelőtt a női rövidprogrammal kezdődik, majd a megnyitó ünnepségre és a férfi rövidprogramra kerül sor. Csütörtökön kora délután a jégtáncosok következnek, majd a férfi kűrt rendezik meg. A párosok pénteken délután mutatják be rövidprogramjukat, ezután jön a női kűr. Szombaton délelőtt a párosok, délután a jégtáncosok korcsolyáznak az érmekért, vasárnap pedig a gálára kerül sor.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×