eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Cselgáncs-vk - Három magyar érem Havannából

Karakas Hedvig és Gercsák Szabina ezüst-, míg Csoknyai László bronzérmet nyert az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat havannai Grand Prix-jén.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint az 57 kilogrammos Karakas hazai és lengyel riválison keresztül került az elődöntőbe, ahol ipponnal verte a német Viola Wächtert. Az amerikai Marti Malloy elleni finálé rendes mérkőzésideje nem hozott értékelhető akciót, majd az aranypontig tartó hosszabbításban a Honvéd világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmesét intették, így az amerikait hirdették ki győztesnek.

A 70 kilogrammos Gercsák hondurasi, marokkói és hazai ellenfelet legyőzve jutott a négy közé, ahol leszorítással verte a horvát Barbara Maticot. A döntőben aztán a miskolciak ifjúsági olimpiai bajnoka jukóval kikapott az izraeli Linda Boldertől.

A 81 kg-ban szereplő, paksi Csoknyai két siker után kikapott német riválisától, majd a vigaszágon előbb jukóval bizonyult jobbnak a kubai Felipe Silva Moralesnél, a bronzcsatában pedig vazaarival verte a német Alexander Wieczerzakot. A kilencfős magyar küldöttség többi tagja helyezetlenül zárt.

A kubai fővárosban 66 ország 386 dzsúdósa versengett.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×