eur:
393.88
usd:
365.07
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A Werder Bremenhez szerződött Kleinheisler

A szerdai orvosi vizsgálat után Kleinheisler László aláírta 2019-ig szóló szerződését a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Werder Bremenhez.

A megállapodásról az aláírást követően Thomas Eichin, a Bundesligában 16. helyen álló brémaiak menedzsere számolt be, hozzátéve, hogy "nagy lehetőségeket látnak a fiatal válogatott játékosban".

"Az edzőtáborban részletes képet kaptunk róla, s meggyőződésünk, hogy László már a mostani szezonban, s a következő idényben is sokat segít majd nekünk" - idézte a Werder honlapja Eichint.

A Bild című német napilap értesülései szerint a 21 éves középpályásért 300 ezer eurót fizetett a brémai egyesület.

Kleinheisler a múlt héten a törökországi edzőtáborban csatlakozott a csapathoz és az azeri Inter Baku ellen egy barátságos mérkőzésen is pályára léphetett.

A válogatottban a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharc első mérkőzésén mutatkozott be és rögtön győztes gólt szerzett. A fiatal játékosra az őszi idényben nem számított a Videoton FC - mert nem volt hajlandó meghosszabbítani a lejáró szerződését -, ezért egyetlen bajnoki találkozón sem lépett pályára.

A Werder a Schalke 04 vendége lesz a német élvonal 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×