eur:
394.78
usd:
365.84
bux:
65215.62
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fiatal csapattal hajt Rióért a magyar férfi kéziválogatott

Hét rutinos és kilenc, világversenyen még nem járt játékossal vág neki a pénteken kezdődő lengyelországi Európa-bajnokságnak a magyar férfi kézilabda-válogatott, hogy kvótát szerezzen Rióra vagy indulhasson az olimpiai selejtezőn.

Talant Dujshebaev szövetségi kapitány a korábbi évek alapemberei közül kihagyta Lékai Mátét, Császár Gábort és Ilyés Ferencet, ugyanakkor a keret több mint fele első felnőtt kontinensviadalára készül.

A csütörtöki elutazás előtt Nagy László csapatkapitány is kiemelte: hogy neki, mint korelnöknek, valamint Eb-n, vb-n, olimpián már szerepelt társainak az volt az egyik feladata, hogy felkészítsék a fiatalokat, jelezve nekik, hogy ne izgulják túl a viadalt, noha nagy a tét.

Nagy mellett Mikler Roland, Ancsin Gábor, Nagy Kornél, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs és Iváncsik Gergő számít rutinosnak a keretben, így elmondható, hogy Dujshebaev bátran nyúlt a fiatalokhoz.

A kapitány szerint a felkészülés jól sikerült, közvetlenül az Eb előtt egy hónapot tudott együtt gyakorolni a csapat. Ugyanakkor a szerbek elleni két barátságos mérkőzésre - vereség Zentán, döntetlen Kecskeméten - elmondható, nem sikerült a főpróba.

Az Eb-n nagy a tét: a győztes - francia siker esetén az ezüstérmes - kijut a riói olimpiára, illetve a világbajnok franciákon és az olimpiai selejtezőre már kijutott csapatokon (Lengyelország, Spanyolország, Dánia, Horvátország, Németország, Szlovénia) kívül a két legjobb együttes szerepelhet az ötkarikás selejtezőn.

Lengyelországban a magyar mellett a macedón, a szerb, az izlandi, a fehérorosz, a norvég, a svéd, az orosz és a montenegrói válogatott küzd az olimpiai selejtezős tornára még kiadó két helyért.

Amennyiben a csapat áprilisban selejtezhet, akkor az MKSZ pályázik a kvalifikációs torna megrendezésére.

Az olimpiai kijutásért 80 millió forintot osztanak szét a játékosok között. Ha a csapat kvalifikációs tornán vehet részt, akkor 30 milliót. Az Eb-arany 20 milliót, a második hely 10 milliót, a harmadik hely ötmillió forintot ér. Az összegek összeadódnak, azaz például az első helyezéssel elért olimpiai kijutás 100 millió forintot jelentene.

A négy csoportból a legjobb három-három együttes kerül a középdöntőbe. A magyarok gdanski továbbjutás esetén Wroclawban játszanak a spanyol-svéd-német-szlovén négyes jobbik három válogatottjával. Az elődöntőbe a középdöntős hatosok első két helyezettje kerül. Az ötödik helyért a középdöntős harmadik helyezettek, a hetedik helyért a negyedikek mérkőznek.

Az Eb magyar mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.

A Rióig vezető úton a női válogatott már elbukott: a decemberi dániai vb-n csak a 11. helyen zárt, így lemaradt a márciusi selejtezőről és vele együtt az olimpiai részvétel jogáról.

Az olimpiák történetében 1976 óta van jelen egyszerre a férfi és a női kézilabda. Leszámítva az 1984-es Los Angeles-i játékok bojkottját, mindig indult legalább az egyik magyar válogatott. Előtte 1936-ban és 1972-ben rendeztek férfi tornát nyári olimpián, azokon ott voltak a magyarok. Így ha Rióban nem szerepelhet egyik magyar csapat sem, akkor megszakad a magyarok ötkarikás sorozata.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×