Hivatalos: Michelisz gyári Hondával versenyez

Infostart
2016. január 13. 12:16
A Honda gyári csapatánál folytatja pályafutását Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar versenyzője, kétszeres privát világbajnoka.

A Honda hivatalos közleménye szerint a magyar versenyző csapattársa az idei szezonban a portugál Tiago Monteiro és a Ladától érkező angol Robert Huff lesz.

Michelisz Norbert szimulátorokban kezdte pályafutását, majd amikor lehetőséget kapott arra, hogy valódi versenyautóba üljön 2006-ban megnyerte a magyar Suzuki Swift Kupát, 2007-ben pedig a Renault Clio Kupát.

2008-ban megszerezte első nemzetközi futamgyőzelmét a Seat León-Európa-kupában. A következő évben újabb öt győzelem állt a neve mellett, amivel megnyerte a bajnokságot.

A túraautó-világbajnokságon (WTCC) 2008-ban mutatkozott be, beugró versenyzőként. A következő évben is részt vett egy versenyhétvégén, majd 2010-ben már a teljes szezonban rajthoz állhatott a Zengő Motorsport Seat Leónjának volánja mögött. Az évad utolsó futamán, Makaóban megszerezte első WTCC-s futamgyőzelmét, és az év újonca lett.

2011-12-ben a Zengő Motorsport BMW-vel versenyzett. A 2012-es hungaroringi verseny megnyerése mellett két második és egy harmadik helyet gyűjtött, a második BMW-s szezonját a világbajnokság hatodik helyén zárta, és megnyerte a privát világbajnoki címet.

2013-óra Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport Hondával versenyez. Az első évben győzött Japánban, és egy második, valamint öt harmadik helyet szerezve ismét a hatodik helyen végzett.

2014-ben a világbajnokságon a legjobb hondás versenyzőként negyedik lett, 2015-ben egy újabb hungaroringi győzelemnek is köszönhetően ismét megszerezte a privát világbajnoki címet.

A Hondával Michelisz Norbert három év alatt 70 futamon indult, 17 alkalommal állhatott fel a dobogóra. Ez idő alatt két győzelem, öt második és tíz harmadik hely fűződött a nevéhez.

Michelisz Norbert 2014-ben ajánlatot kapott a Honda gyári alakulatától, ám akkor még egy évig a Zengő Motorsport versenyzője maradt. 2015 novemberében írta alá a szerződését a Honda gyári alakulatával.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást