eur:
393.79
usd:
364.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

ATP-vb - Nadal harmadszor is nyert

A spanyol Rafael Nadal három játszmában legyőzte honfitársát, David Ferrert a férfi teniszezők hétmillió dollár (2 milliárd forint) összdíjazású, keménypályás londoni ATP-világbajnokságának pénteki, harmadik fordulós mérkőzésén.

Az már a második kört követően eldőlt, hogy az ötödik helyen kiemelt Nadal biztosan továbbjut az Ilie Nastaséról elnevezett csoportból az elődöntőbe, a hetedikként rangsorolt Ferrer pedig búcsúzik, kettejük - gyakorlatilag tét nélküli - mérkőzése ennek ellenére szoros csatát hozott.

A csoport másik továbbjutójáról a második kiemelt brit Andy Murray és a negyedikként rangsorolt svájci Stan Wawrinka esti meccse dönt.

A Stan Smith csoportból a svájci Roger Federer, illetve a világelső és címvédő szerb Novak Djokovic jutott tovább, a cseh Tomas Berdych és a japán Nisikori Kej kiesett.

A vb 1970 óta íródó történetében először nevezték el a csoportokat korábbi klasszisokról: az amerikai Smith nyerte az első, a román Nastase pedig 1971-ben a második versenyt.

Eredmény, Ilie Nastase csoport, 3. forduló:

Rafael Nadal (spanyol, 5.)-David Ferrer (spanyol, 7.) 6:7 (2-7), 6:3, 6:4
később:
Andy Murray (brit, 2.)-Stan Wawrinka (svájci, 4.) 21.00

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×