eur:
394.87
usd:
372
bux:
66398.5
2024. április 16. kedd Csongor

Vívó-vk - Boczkó Tallinnban, Szász Nancsingban ötödik

Boczkó Gábor Tallinnban a férfi, míg Szász Emese Nancsingban a női párbajtőrözők világkupa-versenyén végzett az ötödik helyen.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Boczkó a főtáblán német, dán, majd cseh riválist vert könnyedén és jutott be a nyolc közé, ahol aztán megállította őt a franciák világranglista-vezetője, Gauthier Grumier (9-15). A viadalon a világbajnok Imre Géza szintén jól vívott, s egészen a nyolcaddöntőig jutott, ahol a japán Ujamától kikapott (8-15).

A 280 párbajtőrözőt felvonultató tallinni mezőnyben Boczkó és Imre mellett még Bányai Zsombor vívhatott a 64-es főtáblán, melynek első körében éppen Grumier-től kapott ki.

A nők nancsingi viadalán Szász - ahogy az első őszi, legnanói vk-n, most is - kiválóan szerepelt, a főtáblán előbb a brazil színekben szereplő Takács Emesét, majd egy amerikai és egy észt versenyzőt győzött le, s került a nyolc közé. Ott szintén jól teljesített, a ranglistaelső román Ana Branzával végletekig kiélezett asszót vívott, végül egyetlen tussal, 11-10-re kapott ki.

A 180 vívó részvételével rendezett egyéni viadalon Révész Júlia került fel a főtáblára, ahol a második körben, a 32 között szenvedett vereséget.

A magyar szövetség híre szerint az újabb kiváló vk-szerepléssel Szász szinte már biztos olimpiai résztvevőnek mondható, ugyanakkor még a csapatnak is van némi esélye a kvalifikációra. Amennyiben ez sikerülne, Rióban három magyar szerepelhetne az egyéni versenyben.

A férfiaknál Boczkó és Imre áll kiváló helyen a ranglistán, ám ha csapatban nem tud indulási jogot szerezni Magyarország, akkor csak egyikük lehet majd ott a játékokon. A magyar válogatott helyzete nem reménytelen, ám a kijutáshoz jól kell szerepelni a hátralévő vk-versenyeken, elsőként a vasárnapi tallinni versengésben, melyben a csehekkel vívják majd Imréék a nyolcaddöntőt.

A női csapat vasárnap Tajvannal mérkőzik a 16 közé kerülésért, siker esetén pedig az amerikaiakkal találkozik.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×