Sajtóhírek szerint edzőváltás történt Szalai Ádám csapatánál

InfoRádió / MTI
2015. október 26. 14:25
A Sky News és a dpa német hírügynökség értesülése szerint hétfőn menesztették a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Markus Gisdolt.

A 46 éves tréner szerződése 2018 nyaráig szólt, és bár a múlt héten Alexander Rosen sportigazgató még határozottan kiállt mellette, a Hamburgtól elszenvedett pénteki hazai vereség (0-1) hatására a vezetők mégis úgy döntöttek, hogy távoznia kell. Együttese a Bundesliga eddigi tíz fordulója alatt mindössze egyszer nyert, ezáltal a kiesést jelentő 17. helyre került a tabellán.

A csapatot 2013 áprilisa óta irányító Gisdol utóda - az egyelőre meg nem erősített információk szerint - a 61 éves holland Huub Stevens lett, akinek a Hoffenheim a nyolcadik német élvonalbeli klubja. Legutóbb a VfB Stuttgartot irányította, de idén nyáron nem hosszabbítottak vele szerződést.

Szalai Ádámot a mostani bajnokságban eddig mindössze két mérkőzésre nevezték: a magyar válogatott csatár a Wolfsburg ellen csereként, a Hamburg ellen kezdőként kapott szerepet.

A dpa információja szerint a klub hétfőn délután közleményt ad ki az edzőváltásról.