eur:
393.86
usd:
364.86
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Gera Zoltán a pótselejtezőre készül

A magyar labdarúgó-válogatott tagjai abban reménykednek, hogy számukra megfelelő eredmények születnek az Európa-bajnoki selejtezősorozat A és C csoportjában, miután vasárnap a Görögországban elszenvedett 4-3-as vereséggel már csak legjobb harmadik helyezettként juthatnak ki pótselejtező nélkül, egyenes ágon a 2016-os, franciaországi kontinensviadalra.

"A reménykedés napjai következnek. Nagyon bízom abban, hogy kedvezően alakulnak a mérkőzések, de ha nem, akkor pótselejtezőt kell játszani. Nagyon sajnálom, hogy nem értük el a második helyet, de összességében elégedettek lehetünk a harmadik pozícióval" - értékelt a pireuszi mérkőzést követően Gera Zoltán, aki megjegyezte, voltak olyan mérkőzések, amelyeken egy-két percen múlt a jobb eredmény, s ezáltal az is, hogy akár már most Eb-résztvevő lehetne a válogatott. Azt is hozzátette, nem szabad beleélniük magukat a legjobb harmadik helybe, mert akkor nagy lehet a csalódás, így ő a maga részéről pótselejtezőre készül.

A ferencvárosi futballista a görögök elleni mérkőzés kapcsán arról beszélt, hogy frissebb volt a rivális, ami annak tudható be, hogy több változás volt a görög csapatban a három nappal ezelőtti meccshez képest, mint a magyarban. Szintén a vereség okaként említette, hogy szerinte kiderült, ha a nemzeti együttes belemegy az adok-kapokba, abból nem jön ki győztesen, ezért nem szabad felvállalni az ilyen nyílt játékot.

"Nekünk az a stílusunk, hogy zártan, fegyelmezetten védekezünk és a kínálkozó lehetőségeket, ami azért nem sok van egy meccsen, ki kell használni. A tíz mérkőzés alapján azért látszik, nem ez volt az igazi arcunk, amit most mutattunk" - mondta Gera, akit Dzsudzsákkal együtt azért cserélt le Bernd Storck szövetségi kapitány, mert sárga lap esetén eltiltás miatt nem léphetett volna pályára az esetleges pótselejtező első felvonásán.

A Kínában légióskodó Elek Ákos elárulta, a félidőben tudták, hogy a románok két góllal vezetnek Feröer-szigeteken, ennek ellenére győzelemre játszottak a második félidőben, noha tulajdonképpen így tét nélkülivé vált a találkozó. Szerinte annak ellenére, hogy négy gólt kapott a gárda, játékban az egyik legjobb meccse volt a válogatottnak.

"Összehasonlítva a budapesti, románok elleni meccsel, amelyen kettőt nem passzoltunk egymáshoz, ég és föld a különbség. Ezúttal sokszor kerültünk a rivális mögé és kifejezetten stílusos támadásokat vezettünk" - jelentette ki Elek, aki összességében elégedett a magyar csapat szereplésével, mert mint megjegyezte, az első meccs után, amikor hazai pályán kikapott az együttes Észak-Írországtól, akkor senki nem gondolta volna, hogy az utolsó fordulóban is lesz esély a második hely megszerzésére.

Storck azt hangsúlyozta, meg akarták nyerni a mérkőzést még azt követően is, hogy tudták, a románok már két góllal vezetnek. Úgy vélte, élvezetes mérkőzés volt, de az utolsó tíz percben kapott gólokért kár volt.

"A találkozó végén már nem volt meg bennünk a kellő erő, erőnléti problémák is közrejátszottak a vereségben, hiszen a csütörtöki mérkőzés is sokat kivett belőlünk, amikor Feröer-szigetek ellen fordítani kellett a második félidőben. A vereség ellenére nem tudom hibáztatni a csapatomat, amely mindent megpróbált megtenni a három pontért és szép, látványos gólokat szerzett" - mondta a német szakvezető.

A magyar válogatott jelenleg 15 ponttal vezeti a csoportharmadikok ranglistáját, de két rivális még megelőzheti ezen a speciális tabellán, amelybe a hatcsapatos csoportok utolsó helyezettjei elleni eredmények nem számítanak bele. A hétfőn záruló C csoportból Ukrajna és Szlovákia jelenthet veszélyt: előbbinek az előzéshez nyernie kell a címvédő Spanyolország ellen, azonban még ebben az esetben is Magyarország maradhat a legjobb harmadik, ha Szlovákia döntetlent játszik Luxemburgban és Macedónia nem győz Fehéroroszországban. A kedden befejeződő A csoportból Törökország lehet még legjobb harmadik, amennyiben hazai pályán begyűjti a három pontot a már Eb-résztvevő Izland ellen és Kazahsztán idegenben legyőzi Lettországot. A novemberi pótselejtező sorsolását vasárnap tartják.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×