eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megkoszorúzták Puskás Ferenc emlékművét Athénban

Vasárnap a görög-magyar Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt megkoszorúzták Puskás Ferenc emlékművét a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában.

Szöllősi György, az eseményt szervező Puskás Intézet igazgatója arról beszélt, ha a magyar labdarúgó-válogatott Görögországban játszik, nem múlhat el úgy a nap, hogy ne emlékezzenek meg az Aranycsapat legendás játékosáról, aki edzőként BEK-döntőbe vezette az athéni együttest 1971-ben. Hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal nem tudott megjelenni, de üdvözletét küldte és nagyon drukkol a magyar nemzeti együttesnek, hogy kijusson az Európa-bajnokságra.

"Puskás ezúttal a középpályán játszik összekötőként Magyarország és Görögország között" - mondta Haupt Erik athéni nagykövet az ünnepségen, melyen Puskás játékosai közül több mint tizen jelen voltak a koszorúzáson, köztük Antonisz Antoniadisz, aki tíz találattal gólkirály lett a BEK-ben a Panathinaikosz menetelése során.

Az eseményen öten helyezték el a koszorút, Szöllősi és Haupt mellett: az Európai Sportújságírók Szövetségének görög elnöke, Jannisz Darasz, továbbá Puskás egykori tolmácsa, egyben a csapat masszőre, Nikosz Szakulisz és a zöld-fehér egyesület alelnöke.

Tavaly júniusban a magyar kormány állíttatta és Orbán Viktor miniszterelnök leplezte le az emléktáblát, amelyen az alábbi Puskás-idézet olvasható: "Õk is csak tizenegyen vannak..."

A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő Görögország-Magyarország mérkőzésnek a hazaiak számára nincs tétje, mert mindenképpen a sereghajtó pozícióban zárják a csoportot, ugyanakkor ha a magyarok több pontot szereznek Pireuszban, mint a románok Feröer-szigeteken, akkor megszerzik a második, biztos részvételt jelentő helyet, s így 1972 után jövőre ismét szerepelnének a kontinensviadalon. A találkozót a horvát Ivan Bebek vezeti majd.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×