eur:
394.72
usd:
370.66
bux:
65398.23
2024. április 19. péntek Emma

Ökölvívó-vb - Harcsa Zoltán gyors búcsúja

A világranglista-harmadik Harcsa Zoltán kedden egyhangú pontozással kikapott indiai ellenfelétől a 75 kilogrammos kategória selejtezőjében, így számára már az első versenynapon véget ért a dohai olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság.

Szántó Imre Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai és világbajnoki negyeddöntős tanítványa a nemzetközi szövetség közvetítése alapján kemény meccset vívott a rangsorban negyedik Krishan Vikasszal.

Az első menetben Harcsa nem bokszolt rosszul, ám a szoros küzdelemben a pontozók egyaránt az indiait látták jobbnak. A második három percben már egyértelműen Vikas tűnt meggyőzőbbnek, s ezt a bírák is így látták, ami azt jelentette, hogy az utolsó menetet Harcsának nagyon fölényesen meg kellett volna nyernie, vagy ki kellett volna ütnie riválisát a sikerhez, ám ez nem jött össze neki. A pontozás egyhangú volt, így a korábban 69 kilogrammban vb-bronzérmes indiai jutott a nyolcaddöntőbe.

Az idei Európa Játékokon bronzérmes ferencvárosi öklözőnek az olimpiai kvótához az első háromban kellett volna végeznie. A riói indulás jogát ugyanakkor még a jövő évi kvalifikációs versenyeken megszerezheti.

A világbajnokság másik magyarja, a 19 éves, Eb-bronzérmes Csóka Nándor (52 kilogramm) szerdán este lesz érdekelt, méghozzá a Costa Rica-i David Jimenez Rodriguez ellen, aki a legutóbbi vb-n harmadik volt a 49 kilogrammosok között.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×