Reggel 6 órától kezdődnek az edzések, és nagyon hideg van már. Nagyon féltem a versenyzőket és az edzőt is, hogy megfáznak - mondta a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.
Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy jelenleg csak a nyitott 50 méteres medencében van lehetőség edzésekre. Ez azonban az időjárásnak van kitéve, ami komoly problémát jelent - tette hozzá.
Augusztus 17-én megbeszéltük, hogy a Császár uszoda 50 méteres medencéjét befedik. Ez az úszásnak, vízilabdának nagyon jó lett volna, hiszen akkor fedett helyen tudtuk volna megvárni, amíg befejezik a javítást a Komjádi 50 méteres uszodájában - magyarázta a problémát Kiss László.
Hozzátette: állandó kapcsolatban vagyok a kivitelező cég vezetőjével, aki azt ígérte, hogy hamarabb, október közepére befejezik a fedett uszodát, és akkor oda talán fel tudunk menni. De ez is kérdőjeles - fogalmazott.
Az bánt, hogy annak idején bőven lett volna három hét, amikor befedhették volna a Császár uszodát, és tudtunk volna dolgozni - mondta.
Hangsúlyozta: így nem lehet felkészülni. Novemberben Százhalombattán rövid pályás magyar bajnokság van. Ez alapján ki tudom kiválogatni azt a csapatot, amelyik december 2-a és 6-a között Izraelben a rövid pályás Európa-bajnokságon vesz részt.
Az időjárás nagyon-nagyon problémás. Egy modern edzést megtartani azokban az uszodákban, ahol a hőmérséklet 20 fok alatt van, már mindenképpen az egészségre is káros lehet - emelte ki a szövetségi kapitány.
Ha egy sportoló megfázik, minimum egy hét, míg kilábal belőle, és nagyon könnyen vissza is eshet. Ha nincs láza, szárazföldi munkát végezhet ugyan, de ha láza vagy hőemelkedése van, nem edzhet. A hőemelkedéssel való terhelés a legveszélyesebb, mert annak nagyon komoly következményei lehetnek - mondta Kiss László.
Másrészt a hideg levegő, a külső hőmérséklet mindenképpen a versenyzők légútjára megy, így nagyon könnyen torokgyulladást lehet kapni. Egy válogatott versenyző nem szabad, hogy ne egészségesen álljon oda egy versenyen - hangsúlyozta.
Ráadásul a Komjádi uszodába jár minimum ezer gyerek is, és négy olyan egyesület is van itt, amelyik világklasszisokkal van tele: többek között Hosszú Katinka, Gyurta Dani, Verrasztó Dávid a Komjádi uszodában edzenek - hívta fel a figyelmet.
A Császár-Komjádi uszodakomplexum ügyében keressük az üzemeltető Nemzeti Sportközpontok vezetését.
Hanganyag: Farkas Dávid