Lőrincz Viktor birkózó olimpiai kvótát szerzett

InfoRádió / MTI
2015. szeptember 10. 06:52
A kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor olimpiai kvótát szerzett a Las Vegas-i kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, miután a vigaszágon két győzelemmel eljutott a bronzmérkőzésig.

Lőrincz első vigaszági meccse valószínűleg a sportág történetének egyik leghosszabbja volt, miután ellenfele, a német Ramsin Azizsir az első másodpercekben megsérült, felszakadt a szája, s a vérzést sokadik próbálkozásra sem tudták elállítani, így folyton meg kellett szakítani a küzdelmet.

"Tíz másodpercenként megállnak, így nem lehet fárasztani. A hat helyett már csak öt perce maradt" - háborgott Repka Attila, a válogatott edzője a szőnyeg mellett a harmadik kényszerszünet közben még 0-0-ás állásnál, később azonban a meccs alakulását látva megnyugodhatott, mert a folytatásban már egész ritkán, két percenként kellett Azizsirt ápolni, amikor pedig ment a meccs, minden Lőrincz akarata szerint alakult.

Az első menetben a ceglédiek kétszeres vb-harmadikja mögé került, majd kitolta riválisát, a másodikban pedig még egyszer - a kétszer is megintett - Azizsir mögé ment, s végül 6-0-ra nyert.

A mérkőzés hosszúra nyúlt, a pihenő viszont csak húsz percig tartott, s már újra szőnyegre szólították Lőrincz Viktort a lengyel olimpiai bronzérmes, és vb-második Damian Janikowski ellen.

Lőrincznek a lengyel izomkolosszus elleni meccsén óriási volt a feszültség a szőnyeg mellett, Struhács Györgyön és Repka Attilán is érezni lehetett, hogy mekkora téttel bír a találkozó. Szerencsére a magyar versenyző birkózásán nem látszott, hogy ideges lenne, végig rendkívül koncentráltan dolgozott a szőnyegen. Ment előre megállás nélkül, próbált jó fogást találni a lengyelen, de ha kellett, villámgyorsan reagált Janikowski indításaira.

Az első szakaszban előbb a lengyelt, majd a harmadik percben - nehezen érthető módon - Lőrinczet intették passzivitásért, ám egyik térdelőhelyzetből sem tudtak akciót csinálni a felek, így a szünetig nem volt pont. A második három percet óriási lendülettel kezdte Lőrincz Viktor, érezte, hogy riválisa ereje fogyóban van, erőfeszítéseit pedig siker koronázta.

A lengyelt a negyedik perc végén újra intették egy pontért, majd az ötödikben a magyar erőből kitolta a szőnyegről. Ezzel már 3-0 volt, egy perccel a vége előtt pedig Janikowski újabb intésével már 4-0. A szőnyeg mellett mindkét magyar edző idegesen kiabálta be utasításait, nem tudtak a helyükön ülni, Lőrincz viszont a végéig nagyon fegyelmezett volt, s 4-0-ás sikerével megszerezte a magyar birkózók első riói kvótáját.

Lőrincz a bronzéremért Saman Ahman Tahmasebivel mérkőzik majd meg a magyar idő szerint 3.30 órakor kezdődő éremcsatározások során.