Visszatér a közmédia képernyőjére a vízilabda

InfoRádió / MTI
2015. szeptember 7. 20:59
Visszatér a közmédia képernyőjére a vízilabda: az M4 Sporton lesznek láthatóak a férfi és női országos bajnokság mérkőzései, a válogatott találkozói és a 2016-ban és 2017-ben Budapesten megrendezendő Bajnokok Ligája hatos döntő is.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a Sport7fő műsorában jelentette be a megállapodást. Az első bajnoki találkozót szeptember 23-án közvetíti majd az M4 Sport.

A szövetségi kapitányként három olimpiai bajnoki címet nyert szakember elmondta, "olimpiai ciklus hosszúságú, azaz négyéves" szerződést írtak alá az Médiaszolgáltató- és Vagyonkezelő Alappal (MTVA), ennek értelmében idényenként legalább hatvan mérkőzés kerül majd képernyőre.

Kemény Dénes hozzátette, az M4 Sport szerepvállalása a sportág fejlődése szempontjából nagy dolog, mert országos lefedettsége miatt mindenkihez eljuthatnak a mérkőzések, ebből pedig a klubok is profitálhatnak, ugyanis a szponzorok is több helyen jelenhetnek meg.

Kemény Dénes kiemelte, a képernyőre kerülő mérkőzéseket internetes streamen, illetve mobilaplikáción is figyelemmel lehet majd követni.