Vizes vb - Továbbjutott a női vízilabda-válogatott

InfoRádió / MTI
2015. július 30. 12:21
A magyar női vízilabda-válogatott két vereség után utolsó csoportmérkőzését megnyerte a franciák elleni 18-3-as sikerrel. Négyesében harmadik lett, így az amerikaiakkal találkozik a nyolc közé jutásért a kazanyi vizes világbajnokságon.

A csütörtöki összecsapáson hamar kijött a két gárda közötti tudáskülönbség: Merész András szövetségi kapitány együttese 4-0-ra elhúzott, majd egy visszafogottabb második negyedet követően, a harmadik játékrészben 13-2-es vezetésre tett szert. A befejező nyolc percben tovább növelte a különbséget, s végül könnyedén nyert. A csapat legeredményesebbjének Bujka Barbara bizonyult, aki hat alkalommal is bevette a franciák kapuját.

A Merész-együttes - amely a vasárnapi csoportnyitó meccsen 9-8-as vereséget szenvedett a kínaiaktól, kedden pedig 13-11-re az oroszokkal szemben maradt alul - a harmadik helyen zárt, így szombaton a negyeddöntőbe kerülésért a C csoport másodikjával, az Egyesült Államok olimpiai bajnoki címvédő csapatával játszik.