Bomba meglepetés: a Haladás legyőzte a Videotont

InfoRádió / MTI
2015. július 25. 21:42
A címvédő Videoton kikapott hazai pályán a Szombathelyi Haladástól a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombati játéknapján.

A találkozó elején azonnal támadólag lépett fel a Videoton, sokkal többet birtokolta a labdát. A Haladás zártan védekezett, kontrákból próbált a hazai kapu előtt veszélyt teremteni. Néhány alkalommal sikerült is, ezeknél Danilovicsnak kellett bravúrt bemutatnia. A székesfehérvári gárda ziccerek sokaságát dolgozta ki az első félidőben, de vagy elrontotta befejezést, vagy Király védett nagyszerűen.

Fordulást követően gyorsan megszerezte a vezetést a Haladás: Juhász Roland egy beívelést követően a saját kapujába fejelt. A Videoton francia edzője kettős cserével reagált a kialakult helyzetre. A gól láthatóan megfogta a fehérváriakat, mert a vendégeknek a folytatásban több lehetőségük is volt előnyük növelésére. A találkozó végéhez közeledve elkeseredetten küzdött az egyenlítésért a Videoton, de Király bravúrok sokaságát mutatta be a vendégkapunál.

A Haladás végül elvitte a három pontot Székesfehérvárról, miközben a bajnokcsapatnak sem pontja, sem lőtt gólja nincsen még az idényben.

A Paks 4-0-s győzelmet aratott újonc vendége, az így két vereséggel rajtoló Békéscsaba felett. Gólszerző: Gévay (9., 73.), Balázs Zs. (80.), Szakály D. (91., 11-esből).
A Budapest Honvéd egy hajrában szerzett góllal legyőzte a vendég MTK-t. Gólszerző: Kamber (43.), Vernes (87.), illetve Strestík (38.)