Douchev-Janics Natasa: Én hibáztam

Infostart
2015. június 7. 22:28
A szegedi kajak-kenu világbajnok válogató után magára vállalta Douchev-Janics Natasa az 500 páros döntőjében történteket. A Győr versenyzője Kovács Katalinnal (Honvéd) a legjobb idővel jutott be a fináléba, ott azonban 200 méternél gyakorlatilag megállt, holott addig jól állt az egység.

A Mexikóból 8 hónap után hazatért kajakozó vasárnap némiképp javítani tudott: 200 egyesben harmadik lett.

"Most nagyon értékelem ezt az érmet is, ez lesz a kedvencem. Szeretném magamra vállalni a tegnapi történetet, én hibáztam és ezzel nagyon megbántottam Katit. Szombaton még nem tudtam erről beszélni, mert szégyelltem magam, a miértekről nem nyilatkoznék, de ott abban a pillanatban nem volt benne az agyamban, hogy mit teszek. A versenyt követően Kati csak annyit mondott, koncentráljak az egyesre, ezért visszaléptünk a kétszáz párostól"- mondta Douchev-Janics Natasa a magyar szövetség honlapjának, a kajakkenusport.hu oldalnak.

A 200 egyest Kozák Danuta, a MOL-csapat tagja nyerte, ezzel visszavágott Kárász Annának (Szeged) a pénteki 500-as döntőért.

"Hogy érzek-e elégtételt a kétszázas győzelmem miatt? Csak egy kicsit, az ötszázat mindenképpen szeretném visszaszerezni. Kellett ez a kis pofon, mert a sikeres 2014-es idény után úgy tűnik, eltűnt belőlem a tűz. Ez a kétszázas pálya kellőképpen dühös volt ahhoz, hogy megnyerjem a versenyt. Jó volt a rajtom, és bár Anna elém tette a hajó orrát, vissza tudtam verni a támadását" - mondta az UTE kétszeres olimpiai aranyérmese.