Az MLSZ főtitkára Dárdai Pál kihívásairól

Infostart
2015. február 20. 16:01
A Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára szerint nem optimális megoldás, hogy Dárdai Pált, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát ilyen hamar, ráadásul válsághelyzetben nevezték ki a német bajnokságban szereplő Hertha élére. Vági Márton bízik benne, hogy a szakember mindkét fronton helyt áll.

"Azt gondolom, hogy okoz nehézséget, illetve a kihívást még nagyobbá teszi. Pali (Dárdai Pál) úgy tervezi, hogy befejezi a Pro licenszét, várhatóan nyáron a sikeres vizsga után megkapja a diplomáját. A karrierje szempontjából az lenne a logikus, hogy valamikor 2016-17-ben kinevezik a Hertha élére, amikor meg van izmosodva, és az is fontos lenne, hogy olyankor nevezzék ki, amikor jó a csapat, jó a körülmény, nem pedig válságfeladatot kap. Ehhez képest így alakultak az eredmények, nekünk ez nem kedvező, szerintem Palinak sem, de elvállalta, segíteni akar ezzel a Herthának. Nekik is olyan volt a helyzet, mint nekünk, hogy úgy gondolták, ez a legjobb megoldás, miközben mindenki tudja, hogy ez nem optimális megoldás. Pengeélen táncolunk, el kell ismerni" - fogalmazott Vági Márton.

A Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára hozzátette: "az biztos, hogy azért választotta az elnökség Dárdait, mert nem volt sok alternatíva, nem tűnt tökéletes megoldásnak, még úgy sem, hogy nem volt a Herthához kinevezve. Az eredmények lehet, hogy igazolják: Pali beviszi a mi csapatunkat az EB-döntőbe, megmenti a Herthát a kieséstől, akkor mindenki boldog, de egy csapatot fejleszteni is kell. Palinak a dolga most az, hogy rövid távon mentálisan erősítsen és építsen ki egy csapatkohéziót és elsősorban ezzel győzze le az ellenfeleket. Erre fog rámenni ez az egy év, nem pedig csapatépítésre."

"Nagyon szerencsés, hogy az MLSZ szakmai érdekei és a közvélemény hangja ebben az esetben egy irányba mutatott, de ez egyben azt is jelenti, hogy rendkívül szerencsétlen az a helyzet, hogy ennyire rá vagyunk szorulva arra, hogy egy döntés nem lehet csak szakmai, hanem azt is nézni kell, hogyan fogadják. Ez egy nagyon egészségtelen helyzete a magyar labdarúgásnak, hogy szakmai szempontokat fölülbírálnak a kommunikációsak" - hangsúlyozta Vági Márton.

A teljes beszélgetést péntek este 6 órától hallgathatják meg az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hanganyag: Dénes Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást