eur:
393.75
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Barca elnöke is a gyanúsítottak között az átigazolási ügyben

Josep Bartomeu, az FC Barcelona elnöke is a gyanúsítottak között szerepel abban az adócsalási ügyben, amely a labdarúgócsapat brazil sztárjának, Neymarnak az átigazolása kapcsán robbant ki.

A vád szerint a katalán klub valamivel több mint 2,8 millió euróval kevesebb adót fizetett be, mint kellett volna. A klubvezetőnek február 13-án kell megjelennie a madridi bíróság előtt.

A Barcelona közleményében azt írta: nem ért egyet azzal, hogy gyanúsítottá minősítették az elnököt, és kitart azon álláspontja mellett, hogy a klub "ártatlan".

Neymart - a klub eredeti közleménye szerint - 57 millió euróért szerezte meg 2013 nyarán a katalán egyesület, de az egyik klubtag, Jordi Cases bírósági keresetet nyújtott be. Ebben hűtlen kezeléssel vádolta meg Sandro Rosell akkori elnököt azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a Barcelona a brazil csatárért. Rosell azóta már lemondott posztjáról, igaz, utódja, Josep Bartomeu is megerősítette, hogy 57 millió euróba került a játékos. Ugyanakkor pár nappal azt követően, hogy a spanyol államügyészség tavaly februárban adócsalás vádjával eljárást indított, a Barcelona - elővigyázatosságra hivatkozva - 13,6 millió euró adót befizetett utólag.

Bartomeu tavaly januárban lett a Barcelona elnöke, s alig egyéves regnálása után a nyárra előrehozott választást hívott össze, pedig a mandátuma a 2015/16-os idény végéig szól.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×