A legemlékezetesebb természetesen az első világbajnoki címem, de ahogyan Kovács Katalin sem tud és nem is szeret különbséget tenni a harmincegy világbajnoki aranyérme között, én sem tudnék választani. Minden egyes alkalom, amikor elsőként érsz be a célba csodálatos élményt jelent. Akár egyéniben, akár csapathajóban nyer az ember ugyanolyan felemelő, utóbbi ráadásul pluszmotivációt is ad, hiszen nem csak magadért, a társaidért is hajtasz - mondta Csipes Tamara a kajakkenusport.hu kérdésére.
Mától kezdve két Csipes is szerepel a márványtáblán - hívja fel a figyelmet a lap.
Csipes Tamara ezzel kapcsolatban hangsúlyozta "nagyon örülök neki, de van még miben felzárkóznom hozzá. Tíz éves koromban természetesen miatta kezdtem el kajakozni, de nem azért, mert úgymond családi kényszer lett volna. Egyszerűen megtetszett ez a sportág, ezt választottam magamnak, de persze szeretnék apuéhoz hasonló sikeres utat bejárni. Az ausztráliai egy évemet leszámítva mindig is ő foglalkozott velem, és a mai napig őt tartom a legalkalmasabb szakembernek arra, hogy a legtöbbet kihozza belőlem. Természetesen furcsa ez a felállás, hiszen ha az edzőmmel vitatkozom, akkor apával is vitázom egyben, és nyilván nem tudom azt mondani apámnak, hogy az edzőm ma mennyire elviselhetetlen volt. De szerintem mindketten beleszoktunk ebbe a helyzetbe, és úgy érzem, nagyon jól tud működni a mi párosunk."
A Honvéd ötszörös világbajnok kajakozója, Csipes Tamara az InfoRádiónak is interjút adott, a beszélgetést teljes terjedelmében meghallgathatják szombaton délután fél hat és hat óra között az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában.
Hanganyag: Farkas Dávid