eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Birkózó-vb - Lőrincz Viktor bronzérmes

Lőrincz Viktor bronzérmet nyert pénteken a kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában a taskenti birkózó-világbajnokságon.

A ceglédi versenyző a horvát Nenad Zugaj, a cseh Artur Omarov és a fehérorosz Dzsavid Hamzatov legyőzésével jutott el az elődöntőig, ott egyetlen intéssel alulmaradt a későbbi győztes francia Mélonin Noumonvival szemben.

A harmadik helyért kiírt mérkőzésen a svéd Kristofer Johansson volt az ellenfele. Az első két és fél perc tusakodással telt el, a magyar birkózó tűnt aktívabbnak. Egyszer le is vitte ellenfelét, majd mögéje is került, lábhasználat miatt azonban - amint az a nemzetközi szövetség internetes közvetítéséből kiderült - nem kapott pontot. Ezután a mérkőzésvezető megintette Johanssont, a svédnek térdelőállásba kellett lemennie. Lőrincz ekkor még nem tudott rajta pontot érő akciót végrehajtani, a rövid pihenő után azonban a negyedik percben ismét megintették a svédet, amiért már járt a pont a magyarnak, ráadásul ezúttal két pörgetés is következett további egy-egy pontért. A 3-0-s állás a folytatásban már nem változott.

Struhács György, a kötöttfogásúak kapitánya az MTI érdeklődésére úgy összegzett, hogy "nagyon jól birkózott ma Viktor".

"Az elődöntőben annyi történt, hogy a francia erősebb volt nála, azon kell majd dolgoznunk a jövőben, hogy ezt a kis lemaradást is behozza. A bronzmeccsen aztán mindent úgy csinált, ahogy megbeszéltük, betartotta a taktikai utasításokat, összeszedetten birkózott" - tette hozzá.

A szakág vezetője a 75 kilós Szabó Lászlóra is kitért, aki sikeresen megvívott első mérkőzése után 4-0-s előnyről kapott ki. Struhács György bosszantónak nevezte a történteket, s úgy fogalmazott: taktikai hibák vezettek a korai búcsúhoz.

Lőrincz Viktor a tavaly Budapesten elért harmadik helye után pénteken pályafutása második vb-érmét szerezte meg, ez a magyar küldöttség első taskenti érme.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×