eur:
394.36
usd:
365.19
bux:
65555
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Így sajnálkozik Pintér Attila szövetségi kapitány

Történelmi vereséggel rajtolt a Pintér-csapat a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatában: Pintér Attila együttese vasárnap este a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az északír csapattól.

Pintér Attila szövetségi kapitány kudarcról beszélt a lefújás után: "Sajnálom a szurkolóinkat, 1-0-ás vezetés után kudarcnak érzem ezt az eredményt. Ki kell elemeznünk a látottakat, és tanulnunk kell belőle, hiszen ez egy hosszú sorozat. Ilyen hibákat nem lenne szabad elkövetni. Nagyjából hetven percig mi domináltunk, de valamiért innen újra lefelé ment a csapat teljesítménye" - nyilatkozta a szakvezető, aki szerint a 70. perc után kiütközött, hogy a riválisnál hét olyan futballista is van, akik a Premier League-ben játszanak, míg a magyaroknál ilyen nincs, ráadásul Lipták Zoltán sérülése miatt az utolsó percekre emberhátrányba került a gárda.

Pintér szerint szervezetten futballozott a csapat, ugyanakkor sok téren javulni kell ahhoz, hogy legyen esély kijutni a franciaországi kontinensviadalra. A tréner elmondta, rengeteg volt a felívelt labda, ami nagy hiba volt, ugyanis nem ezt beszélték meg előzetesen.

Michael O'Neill, az északír válogatott szövetségi kapitánya büszkén tekintett vissza a meccsre: "Nemcsak az eredményre, hanem a csapat teljesítményére is büszke vagyok. Jól működött az előre eltervezett taktikánk, fantasztikus este volt, nem gondoltuk volna, hogy három ponttal távozhatunk Magyarországról. A hazaiakon nagy volt nyomás, ezt tudtuk kihasználni a végén, és győzelemre játszottunk" - mondta a tréner, hozzátéve, hogy a legfontosabb feladatot, Dzsudzsák Balázs semlegesítését megoldották. A kapitány szerint ennek a győzelemnek köszönhetően elhiszik, hogy a többi csoportellenfél otthonában is tudnak majd pontokat szerezni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×