eur:
394.3
usd:
369.49
bux:
65655.58
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Pintér: Szalai nem kapott meghívást a válogatottba

Ameddig Pintér Attila a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, addig nem kíván a nemzeti csapatban szerepelni Szalai Ádám, a Hoffenheim támadója. A kapitány így reagált: "Ádám olyan meghívást akar visszautasítani, amit nem is kapott meg, hiszen most vasárnap, Észak-Írország ellen más játékosokat hívtam meg az ő posztjára".

A 26 éves csatár Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem akar együtt dolgozni a szakemberrel, aki decemberi kinevezése óta egyszer sem hívta meg őt a keretbe.

"A változatlan körülmények nem teszik lehetővé, hogy az Európa-bajnoki selejtező soron következő mérkőzésein a legjobb teljesítményt nyújtsam, így még a selejtező rajtja előtt hoztam meg döntésemet, amely szerint a jelenlegi szövetségi kapitány vezetése alatt nem kívánok a magyar válogatott rendelkezésére állni" - olvasható a 19-szeres válogatott játékos bejegyzésében.

Szalai leszögezte, továbbra sem változott a véleménye a sajtóban nagy port kavart nyilatkozatával kapcsolatban, amelyet még az előző világbajnoki selejtezősorozatban a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereséget követően tett. Akkor többek között azt mondta, nincsenek topcsapatokban futballozó magyar játékosok, illetve topcsapatokban dolgozó magyar edzők, így átverik a futballszerető szurkolókat azzal, hogy Eb- vagy vb-részvétel lehetőségével áltatják őket.

"Ha a körülmények a jövőben változnak és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek szüksége lesz az eddigi karrierem során szerzett tapasztalatokra, természetesen a csapat rendelkezésére állok és segíteni fogom" - olvasható a közösségi oldalon.

A szövetségi kapitány az MLSZ honlapján röviden reagált Szalai döntésére:

"Csak a tisztánlátás végett nyilatkozom a témáról: Ádám olyan meghívást akar visszautasítani, amit nem is kapott meg, hiszen most vasárnap, Észak-Írország ellen más játékosokat hívtam meg az ő posztjára. Nem kizárt, hogy a jövőben számoltunk volna vele, de a döntését tudomásul vesszük, karrierépítéséhez sok sikert kívánunk."

Januárban Pintér Attila szövetségi kapitány azt mondta, beszélt a csatárral, akivel közölte, hogy ugyanakkora esélye lesz bekerülnie a válogatottba, mint bárki másnak. Szalai Ádám Pintér eddigi négy mérkőzésén nem húzhatta magára a címeres mezt.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány hétfő délután a telki edzőközpontban rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hiányolja a Hoffenheim csatárát és reméli, hamarosan ő is a csapat tagja lesz. Ugyanakkor a szövetségi kapitány az újságírók kérdésére a támadóval kapcsolatban nem adott konkrét választ.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×