eur:
395.74
usd:
372.16
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Räikkönen a Ferrarinál folytatja a pályafutását - hivatalos

A Ferrari Forma-1-es istálló szerdán megerősítette a napok óta keringő hírt, mely szerint Kimi Räikkönen a következő szezontól náluk folytatja a pályafutását.

Sajtóértesülések szerint a Lotus finn pilótája már hétfőn aláírta szerződését az olasz csapattal, majd kedden a brazil Felipe Massa is közölte, hogy távozik a Ferraritól.

A 33 éves Räikkönen 2007 és 2009 között volt már a Ferrari pilótája, s rögtön első évében meg is nyerte a világbajnokságot, ezzel továbbra is ő a Forma-1 legsikeresebb csapatának eddigi utolsó egyéni vb-győztese.

Räikkönen 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, 2002-től 2006-ig a McLarennél versenyzett, majd a Ferrarinál töltött három év után visszavonult, s ralizni kezdett. A száguldó cirkuszba tavaly tért vissza, s a Lotusszal a harmadik helyen végzett az egyéni pontversenyben. Jelenleg a negyedik helyen áll.

A finn a spanyol Fernando Alonso csapattársa lesz a következő szezonban, helyére pedig a német Nico Hülkenberg érkezik a Lotushoz.

Räikkönen két évre kötelezte el magát régi-új istállójához.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×