eur:
394.07
usd:
365.23
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kemény Dénes új munkát kapott

Gyárfás Tamás alelnököt bízta meg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) új összetételű vezető testülete, a büro a szervezet kommunikációs tevékenységének irányításával.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a büro hétfőn a FINA-n belüli feladatkörökről, illetve a különböző bizottságok összetételéről döntött. Az ülésen eldőlt, hogy a pénteken alelnöknek választott Gyárfás a sportág fejlődéséért felelős bizottságba is bekerült.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a FINA edzői bizottságának, Salamon Ferenc a Masters bizottságnak, míg Csurka Gergely a médiabizottságnak lett a tagja.

A vízilabda bizottságban ugyanakkor nem lesz magyar, mivel a Martin György helyére jelölt, háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamást nem választották be.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×