eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A West Bromwich legyőzte a Puskás Akadémia csapatát

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich Albion háromgólos győzelmet aratott az NB I-be frissen feljutott Puskás Akadémia együttese felett hétfőn Sopronban, barátságos felkészülési mérkőzésen.

A szigetországi gárda a korábbi francia válogatott sztárcsatár, a nyáron igazolt Nicolas Anelka két találatának köszönhetően már az első 30 perc után kétgólos előnyt szerzett.

A szünet után a magyar csapat valamivel veszélyesebben futballozott, egyszer a kapufát is eltalálta, a mérkőzés harmadik, egyben utolsó gólját azonban mégis a West Brom szerezte, mégpedig egy vitatható, de megítélt és értékesített tizenegyesből.

A magyar válogatott Gera Zoltán, akinek új szerződést egyelőre még nem kínált a West Bromwich, a lelátóról nézte végig az összecsapást.

Puskás Akadémia-West Bromwich Albion 0-3 (0-2)
Sopron, 3000 néző, v.: Farkas Á.
Gólszerző: Anelka (9., 26.), Dorrans (80., 11-esből)

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×