eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Jól fogynak a jegyek a Hungaroringre

Már keddtől várják a csapatokat és a versenyzőket a Hungaroringre, a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Formula-1-es Magyar Nagydíjra. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke elmondta: Bernie Ecclestone több napot tölt majd Budapesten.

Milyen állapotban van a pálya?

A pálya, köszönjük szépen, nagyon jól áll. Azt gondolom, hogy időarányosan jól állunk az előkészületekkel. Az FIA-kamionok már megérkeztek, illetve különböző előcsapatok is megjöttek, úgyhogy épül és szépül a Hungaroring. Egy-két nap múlva rá se lehet majd ismerni.

Hogy állnak a jegyeladások?

Nagyon örülünk annak, hogy időarányosan most már 15 százalékkal fölötte vagyunk a jegyértékesítésnek, mint tavaly ilyenkor. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy növelni tudjuk a nézőszámot. És nem csak az az örvendetes, hogy a külföldi látogatók száma is növekszik, hanem az új jegykampánynak köszönhetően - melyben ugye az utazás is benne van a MÁV-Starttal és a Volán társaságokkal - a magyaroké is, így most már megsaccolható, hogy nagyjából 30 százalék lesz a magyar látogatók aránya.

Jövő héten csütörtökön már hivatalos sajtótájékoztatók lesznek a pályán. Mikor érkeznek meg a csapatok, a pilóták?

Mindenki máskor. Véleményem szerint most előbb fognak megérkezni, hiszen volt három hét szünet. Biztos vagyok benne, hogy kedden-szerdán már lesznek itt csapatok, illetve versenyzők is. Remélhetőleg nagyon nagy nézőszámmal és nagyon jó idővel fogjuk várni a csapatokat. Bízom benne, hogy sikerül megint egy felejthetetlen hétvégét szerezni mindenkinek.

Vasárnap aláírják a folytatásról szóló szerződést Bernie Ecclestone-nal. Mikor érkezik Magyarországra a Formula-1 ura?

Csütörtök este érkezik. Nagyon szereti Budapestet, több napot tölt majd itt, és igen, vasárnap a futam előtt lesz az ünnepélyes aláírás a fejlesztési miniszterrel együtt. Mindent előkészítettünk. Azt gondolom, hogy nagyon nagy eredmény, hogy 2021-ig a Formula-1-es cirkusz Magyarországon marad. És minden feltétel adott ahhoz, hogy a hosszabbítás aláírásra kerüljön.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×