Tesztelhet a Pirelli

InfoRádió / MTI
2013. július 1. 16:10
A vasárnapi, silverstone-i Brit Nagydíjon történtek nyomán a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kétszer három napot tesztelhet, hogy megtalálja a gyakori defektek okát.

Erről Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú embere döntött, konzultálva Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével.

A brit versenyen négy pilóta autójának, előbb az élen álló Lewis Hamiltonnak (Mercedes), majd Felipe Massának (Ferrari), Jean-Eric Vergne-nek (Toro Rosso) és Sergio Pereznek (McLaren) is bal hátsó defektje volt. Charlie Whiting versenyigazgató a leintés után azt mondta, volt olyan pillanat, amikor "nagyon közel állt" a futam félbeszakításához.

A vasárnapi német futam után három héttel Magyarországra látogat a Forma-1 mezőnye.