Roland Garros - Babosék kiestek

InfoRádió / MTI
2013. május 29. 14:05
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán három játszmában kikapott szerdán a 13. helyen kiemelt Csang Suaj, Cseng Csie kínai kettőstől a francia nyílt teniszbajnokság női párosának első fordulójában, így nem jutott a 32 közé.

A viadal honlapja szerint a 70 percig tartó első játszmában fej fej mellett haladt a két páros, végül rövidítésben voltak jobbak Babosék. A második szett elején sikerült elnyerni az ellenfél adogatását, ám ezt követően a kínaiak hengereltek, s 47 perc alatt egyenlítettek. A harmadik játszmában az ázsiai duó brékelt, melynek köszönhetően két és fél óra alatt megnyerte az összecsapást.

Eredmény:
női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Csang Suaj, Cseng Csie (kínai, 13.) - Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi) 6:7 (5-7), 6:4, 6:3