eur:
393.93
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Formula-1: ismétlődött a történelem Bahreinben

Sebastian Vettel nyerte meg a Formula-1-es világbajnokság Bahreini Nagydíját, Kimi Räikkönen végzett a második, Romain Grosjean a harmadik helyen.

A sorozatban háromszor vb-győztes Vettel már az első körökben az élre tört, majd a folytatásban a csapat taktikai utasításait tökéletesen betartva, hiba nélkül, végig vezetve diadalmaskodott. Räikkönen a többiekétől eltérő, három helyett csak két kerékcserét alkalmazó taktikájának köszönhetően ért oda a második helyre, a dobogó legalsó fokára pedig francia csapattársa, Romain Grosjean állhatott fel. Érdekesség, hogy tavaly pontosan ugyanez volt az első három sorrendje Bahreinben. Az egy hete, Kínában győztes spanyol Fernando Alonso (Ferrari) ezúttal nyolcadikként négy pontot szerzett, teljesítményét egy műszaki hiba hátráltatta.

Az élről induló Nico Rosberg (Mercedes) jól kapta el a rajtot, akárcsak Vettel és Alonso. Utóbbi az első kanyarban elment Vettel mellett, aki azonban néhány kanyarral később visszavette a második pozíciót. Az első kör végén Rosberg, Vettel, Alonso, Paul di Resta (Force India), Felipe Massa (Ferrari), Mark Webber (Red Bull) volt az első hat sorrendje.

Vettel a harmadik kör elején megelőzte Rosberget, akit egy körrel később Alonso, majd a 6. kör kezdetén Di Resta is lehagyott. Vettel hibátlan körökkel és hatalmas tempóban szakadt el üldözőitől az élen, a második helyen haladó Alonso autóján pedig közben elromlott az állítható hátsó szárnyat (DRS) vezérlő rendszer, ezért a versenyzőnek be kellett hajtania a boxba, ahol helyre tették a légterelőt és kereket is cseréltek.

A spanyol pilótának ezzel nem oldódott meg a problémája, a következő körben ismét be kellett jönnie csapatához, a hátsó szárny ugyanis nyitva maradt, fékezésnél nem záródott vissza.

Webber és Grosjean a 8., Jenson Button (McLaren) és Rosberg a 9., az élen álló Vettel, valamint Massa a 11. körben állt ki kereket cserélni, a versenyt így ekkor Di Resta vezette. Az eltérő, csak két kiállást tervező stratégia szerint haladó brit versenyző a 14. kör végén ment ki a boxba, így Räikkönen vette át a vezetést, őt azonban Vettel azonnal megelőzte. A finn pilóta a 17. körben járt a boxban, s a 11. pozícióba ért vissza a pályára.

A 20. körben Vettel, Webber, Rosberg, Button, Grosjean, Sergio Perez (McLaren), Di Resta, Lewis Hamilton (Mercedes), Räikkönen, Nico Hülkenberg (Sauber) volt a sorrend az első 10, pontszerző helyen. Alonso a 12. pozícióban haladt, csapattársa, Massa pedig egy defekt miatt kénytelen volt egy plusz kerékcserét beiktatni, ezért visszaesett a 15. helyre.

A 21. körben Rosberg és Perez, majd egy körrel később Webber és Button járt a boxban. A 23. körben Hamilton is kiállt, közben Button és Perez megelőzte Rosberget. A 25. körben az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Alonso is a boxba hajtott, majd a 26. kör elején Vettel is bent járt és az első helyre jött vissza.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×