A lelátókon kívül a VIP páholy is üresen maradt a Puskás Ferenc Stadionban fél órával a Magyarország-Románia labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzés kezdete előtt.
A nemzetközi szövetség (FIFA) büntetése nyomán a két csapat zárt kapuk mögött csap majd össze egymással, az arénában pedig a sajtó munkatársain és a biztonsági személyzeten kívül csak a játékosok tartózkodnak. A magyar szövetség (MLSZ) korábbi tájékoztatása szerint közel 200 akkreditált újságíró és fotós látogatott ki a mérkőzésre.
A futballisták 45 perccel a kezdés előtt futottak ki a pályára bemelegíteni, a létesítmény Dózsa György úti bejáratánál zajló szurkolói rendezvényből pedig egyelőre nem sokat hallani a stadionban szóló zene miatt.
A találkozó 20.30-kor kezdődik.