eur:
393.77
usd:
365.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kiss László további négy évig úszókapitány

Kiss László maradt az úszóválogatott szövetségi kapitánya.

A szakembert a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) új elnöksége erősítette meg tisztében első ülésén. A MÚSZ szerdai közleménye szerint a grémium egyhangúlag szavazott ismét bizalmat Kiss Lászlónak, a régi-új szakvezető megbízatása a teljes olimpiai ciklusra, azaz 2016 végéig szól.

A testület meghallgatta és elfogadta az elmúlt évi, kiemelkedő sikereket hozó rövidpályás Európa-bajnokságról és világbajnokságról készült szakmai beszámolót. Az évi rendes közgyűlést április 21-re írták ki, valamint a különböző szakmai bizottságok összetételéről is döntöttek.

Az edzőbizottságot Kiss László, az utánpótlás-bizottságot az olimpiai ezüstérmes Güttler Károly, a tudományos, valamint a paraúszó szakági bizottságot Sós Csaba, a jogi bizottságot Bánáti János, a fegyelmi bizottságot Pozsgay Gábor, a felebbviteli bizottságot Ugrin Tamás, a marketing-bizottságot Kovács Ágnes olimpiai bajnok vezeti, aki tagja az ötkarikás ezüstérmes Cseh László vezette sportolói bizottságnak. Utóbbiban helyet kapott a két londoni olimpiai bajnok úszó, Risztov Éva és Gyurta Dániel mellett Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is. Az átigazolási bizottságot Sass Katalin, a versenybírói bizottságot Lázár Olga, a vidékbizottságot Török Enikő, a nyíltvízi úszók bizottságát Fodor Szabolcs irányítja.

Az elnökség tájékoztatót kapott a június 22-én rendezendő Magyar Úszás Napja előkészületeiről: az esemény keretében rendezik meg a LEN, a kontinentális szövetség égisze alatt zajló nyíltvízi Európa Kupa 10 kilométeres versenyét, valamint a Füred Próba nyílt úszóviadalt, mely tömegsportrendezvényre résztvevők ezreit várják. Az indulást vállalók a magyar úszóválogatott sztárjai, továbbá más sportágak legjobbjai és a közélet hírességei társaságában teljesíthetik a 2,4 kilométeres távot. Szabó Tünde főtitkár jelezte: a MÚSZ szeretné országossá szélesíteni a kezdeményezést, azaz elérni, hogy a Magyar Úszás Napján valamennyi nagyobb településen szervezzenek a helybélieket "megmozgató" vizes eseményt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×