A Milan csak 0-2-nél kezdett játszani

Infostart
2012. november 17. 22:49
Két rangadót is játszottak szombaton az olasz bajnokságban. A Juventus nem bírt a Lazióval, mint ahogy a Napoli sem az AC Milannal.

A Juventus szinte végigtámadta a mérkőzést, Leonardo Bonucci a keresztlécre lőtte a labdát, a Lazio bunkerében parádézó Federico Marchetti pedig mindent kivédett. Így foglalható a 90 perc krónikája, amelyben az eltiltott Andrea Pirlót nélkülöző Juve nem tudta feltörni a vendégek védelmét. Maradt a döntetlen: Juventus-Lazio 0-0.

A Napoli már 2-0-ra vezetett a Milan ellen, Inler és Insigne is kihasználta a piros-feketék védőinek hibáját. Ám a 44. percben Stephan El Shaarawy szépített, majd a 82. percben a válogatottban is bemutatkozott fiatal csatár ki is egyenlített. A fiatal támadó már 10 gólnál tart a Serie A-ban, fölényesen vezeti a góllövőlistát.

Juventus-Lazio 0-0
Napoli-Milan 2-2