Néhány percnyi szilaj játék után a törökök kezdték többet birtokolni a labdát, a magyar válogatott visszahúzódott a kapuja elé. A vendégek ekkor többet birtokolták a labdát, de nem akadt helyzetük. A 22. percben sajnos változott a helyzet, Caner Erkin a bal oldalról küldött beadásába Mevlüt Erdinc beleszúrt, Bogdán Ádám nem tudta védeni a nagyon gyors és nagyon közelről meglőtt labdát.
A gól után sebességet váltott a magyar válogatott, feljavultak a középpályások, akik már többet birtokolták a labdát. Hajnal Tamás helyzete még csak jelezte, hogy kiegyenlíthet a magyar válogatott, majd Koman Vladimir lövése, s Volkan Demirel, a török kapus hibája valóban 1-1-re alakította az állást.
A második félidő szinte magyar góllal kezdődött, a 49. percben Hajnal Tamás okos labdájával Kádár Tamás tudott fellépni a balszélső helyén, pontosan centerezett, s a hosszú oldalon üresen érkező Szalai Ádám nagyon közelről az üres kapuba helyezte a labdát.
Lendületben maradt a magyar csapat, s az 57. percben háromra növelte góljai számát. Hajnal Tamás labdájával a pénteki mérkőzésről még hiányzó, szerencsére felépült Koman Vladimir került volna gólhelyzetbe, de Hamit Altintop hátulról összeakasztotta a lábát. A megítélt büntetőt Gera Zoltán gólra váltotta.
A törököknek a következő negyedórában két jó esélyük is akadt a szépítésre. Előbb kaphattak volna egy büntetőt, miután Pátkai Máté belerúgott nagy igyekezetében a tizenhatosunkon belül Nuri Sahinba, majd egy kiugratás után Aydin Yilmaz már csak Bogdán Ádámmal állt szembe, de a magyar kapus lábbal hárított.
A következő percekre kiegyenlítetté vált a játék. A hajrában érdemes volt figyelni Gera Zoltán emelését, amellyel kiugratta a tizenegyesgyanúsan megállított Varga Józsefet, vagy azt, hogy hogyan harcolt a magyar csapat kapitánya, a 77. válogatott mérkőzésén játszó Gera az utolsó percekben, jobbhátvédként.
A magyar válogatott a svédek 2011-es legyőzéséhez fogható bravúrt hajtott végre a törökök legyőzésével, s négy kör után kilenc ponttal áll a csoport második helyén a százszázalékos hollandok mögött.
Magyarország-Törökország 3-1 (1-1)
Puskás Ferenc Stadion, 20 000 néző. Játékvezető: Orsato (olasz)
Magyarország: Bogdán - Vanczák, Korcsmár, Mészáros, Kádár - Varga, Elek (Pátkai, 46.) - Gera, Hajnal (Pintér, 78.), Koman (Koltai, 74.) - Szalai
Törökország: Volkan - Altintop, Korkmaz, Toprak, Kaldirim - Ekici (Sararer, 64.), Sahin, Belözoglu, Erkin (Bulut, 75.) - Torun (Yilmaz, 46.), Erdinc
Gólok: Koman (31.), Szalai (49.), Gera (57, - 11-esből) ill. Erdinc (22.)
A csoport másik két mérkőzésén
Andorra-Észtország 0-1
Románia-Hollandia 1-4
Az állás:
1. Hollandia 4 4 - - 13- 2 12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 - 1 10- 5 9
3. Románia 4 3 - 1 8- 4 9
4. Törökország 4 1 - 3 4- 6 3
5. Észtország 4 1 - 3 1- 6 3
6. Andorra 4 - - 4 0-13 0