eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Magyarok, újoncok és visszatérők várják a BL-sorsolást

Tizenkét korábbi győztes és három újonc várja a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki sorsolását.

A selejtezőt két olyan csapat is sikerrel vette, ahol magyar futballista játszik. Juhász Roland együttese, az Anderlecht az AEL Limasszolt ejtette ki 3-2-es összesítéssel, a sérült Vass Ádámot nélkülöző kolozsváriak pedig a Baselt búcsúztatták kettős győzelemmel. A főtáblán még Megyeri Balázs csapata, az Olympiakosz található.

Tizenhét ország adja a 32 csapatot, a legtöbb, négy-négy együttes az angol és a spanyol pontvadászatból jutott a csoportkörbe.

A főtáblán három újonc szerepel: az anyagi gondokkal küzdő Malaga, a francia bajnok Montpellier és a dán aranyérmes Nordsjalland. Hosszú évek után tér vissza az elitsorozatba a Juventus, a PSG és az Anderlecht.

A kiemelési sorrendet is elkészítették a csütörtök délutáni sorsolás előtt. Az első kalapban hét korábbi győztes és az Arsenal szerepel. Nehéz csoportok is kialakulhatnak, mivel a Zenit és a Manchester City a második, a Juventus és a PSG a harmadik, a Dortmund pedig a negyedik kalapba került. A csoportkörben azonos nemzetbeliek nem kerülhetnek össze.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×