Főtáblás a Videoton az Európa Ligában

InfoRádió / MTI
2012. augusztus 30. 23:31
A Videoton bejutott a főtáblára a labdarúgó Európa Ligában. A fehérváriak a selejtező 4. fordulójának csütörtöki visszavágóján 0-0-s rendes játékidő és hosszabbítás után a büntetőrúgásokban 4-2-re jobbnak bizonyult a török Trabzonspornál.

Csaknem telt ház előtt küzdöttek az Európa Liga csoportköréért a csapatok a Sóstói Stadionban, ahol a trabzoni 0-0 után mindenki arra számított, hogy a török együttes nekiesik a Videotonnak. A találkozó elején a hazaiak át is adták az irányítást ellenfelüknek, de a Vidi játékosai már a felezővonal környékén igyekeztek labdát szerezni, s ezt többnyire sikerrel tették.

Lassacskán aztán átvették a kezdeményezést a fehérváriak, és többször el is jutottak a törökök kapujáig. A játékrész derekán aztán ismét visszahúzódtak a saját térfelükre és ekkor már megint a vendégek veszélyeztettek.

A fordulást követő percekben is a törökök voltak lendületben, majd a Vidi ritmust váltott és nagyon közel került a gólszerzéshez. Az idő előrehaladtával azonban a vendégek egyre többet támadtak, Bozovicnak többször is bravúrra volt szüksége, míg a hazaiak inkább előrevágták a labdát. A gólszerzés reményében mindkét edző támadót küldött a pályára, de egyik oldalon sem rezdült a háló, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban a törökök birtokolták többet a labdát, de a Videoton rendkívül szervezett védőmunkával őrizte a döntetlent. A svéd játékvezető a 119. percben sárga lapot adott Yumlunak, ami az UEFA honlapja alapján már a második volt neki, de nem állította ki.

A büntetőpárbajban a harmadik párban hibáztak a törökök, Gyurcsó pedig megszerezte a vezetést, majd Zokora is rontott, így Mitrovic eldönthette a párharcot: a középpályás pedig a jobb sarokba lőtt, ezzel a Videoton bejutott a csoportkörbe.

"Fantasztikus ajándék ez nekem, olyan, amit soha nem fogok elfelejteni - nyilatkozott a lefújást követően a 42. születésnapját éppen csütörtökön ünneplő Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője. - Ez leginkább a játékosok érdeme, akik rengeteget dolgoztak ezért."

Azért, hogy bejutott a főtáblára, 1,3 millió eurós rajtpénzt kap a magyar klub, a csoportkörben aratott győzelmek további 200, a döntetlenek pedig 100 ezret érnek. A főtábla sorsolását pénteken tartják.