eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Merész András: "Büszke vagyok a csapatomra"

A spanyolok ellen 10-9-es, elődöntőbeli vereség után higgadtan értékelte a történteket Merész András, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya és néhány játékosa.

Merész András szövetségi kapitány: "Büszke vagyok a csapatomra. Körülbelül egy éve játszottunk a spanyolokkal, amikor azt mondtam, ez a két együttes lesz a jövő csapata, most mindkettő éremért játszhat az olimpián. Nekünk nehezebb lesz a bronzért játszani, mint az aranyért lett volna, ráadásul az ausztrál válogatott semmivel sem rosszabb, mint a döntős amerikai. Az itteni szurkolók és az otthon értünk szorítók azonban megérdemlik, hogy a csapat a szívét-lelkét kitegye a bronzmeccsen. Ez ma is megtörtént, de az akarás talán görcsösségbe ment át."

A játékvezetői tevékenységet firtató kérdésre, mely szerint a spanyolok rögtön az elején két kiállítást kaptak, Merész így válaszolt: "Vereség után nem illik a játékvezetőkkel foglalkozni, saját magunkkal kell."

Takács Orsolya: "Jobbak voltak a spanyolok, jobban elviselték a terhet, hogy döntőbe lehet jutni. Az előnyök kihasználásán is múlt, a védekezésünk a meccs második felére összeállt, feljöttünk egy gólra, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. Meg akarjuk szerezni a bronzérmet!"

Drávucz Rita csapatkapitány: "Az elején elengedtük őket, nem kellett volna. Az utolsó negyedben is küzdöttünk, akartunk, de támadásban és védekezésben is sokat hibáztunk, így én is. Maradt a bronz lehetősége, harcolni fogunk érte."

Hanganyag: Kaposi Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×