eur:
393.78
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Juhász Vanda kiesett gerelyhajításban

A gerelyhajító Juhász Vanda számára a keddi selejtező jelentette a végállomást a londoni olimpián.

A 23 éves Juhásznak 59,31 méteres egyéni csúcsánál jobbat kellett volna teljesítenie a döntőbe kerüléshez. A selejtező szintet ugyanis 62 méterben határozták meg, de mivel ezt kevesen dobták túl, ennél gyengébb eredménnyel, 60,11 méterrel is be lehetett kerülni a legjobb 12 közé.

Az FTC atlétájának - aki télen súlyos térdműtéten esett át - első dobása az 50-es vonal alatt (49,90 m), a második éppen fölötte ért földet (50,01 m), harmadik kísérlete pedig érvénytelen volt. A 41 induló közül így a 36. helyen végzett.

"Jó formában voltam, de nem tudtam kihozni magamból az eredményt" - nyilatkozott Juhász Vanda, aki kilenc év kajakozás után 2007-ben váltott az atlétikára. - "Igazából a verseny légkörét nem tudtam kezelni, ezt is gyakorolni kell. Több nemzetközi versenyre van szükség, hogy rutint szerezzek."

A két gátas és Juhász búcsúja után kedden már nem szerepel magyar atléta az Olimpiai Stadionban. Szerdán a tízpróbázó Szabó Attila és a kalapácsvető Orbán Éva érdekelt.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×